A Gesztesi vár elmúlt évtizedben végzett épületdiagnosztikai, geotechnikai, épületrégészeti és legújabban régészeti kutatásai alapján ma már jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki a vár fejlődéséről, mint amilyen a korábbi helyreállítások idején rendelkezésre állt. A különböző szakági vizsgálatok ugyan eltérő céllal készültek, eredményeik azonban egymást jól kiegészítve járulnak hozzá az épület történetének megismeréséhez.
Az épületdiagnosztikai és tartószerkezeti szakvélemény elsődlegesen a vár statikai állapotának vizsgálatára készült, ugyanakkor már ekkor megfogalmazódott annak szükségessége, hogy a helyreállításokat régészeti megfigyelés kísérje. A szerkezeti károsodások, a falak nedvesedése, valamint az alapozások vizsgálata ugyanis egyértelművé tette, hogy a vár jelenlegi állapotának megértése nem választható el a felszín alatt rejtőző történeti rétegek vizsgálatától. A 2018-ban készült geotechnikai szakvélemény megerősítette, hogy a vár közvetlenül a természetes mészkősziklára épült, ugyanakkor a falak környezetében jelentős vastagságú mesterséges feltöltések, omladékok és építési törmelékek halmozódtak fel. Ezek részben a középkori pusztulásokhoz, részben a 20. századi helyreállításokhoz kapcsolhatók. A 2022–2024 között végzett épületrégészeti megfigyelések már ennél is tovább vezettek. Feld István dokumentálta, hogy a vár földszinti tereiben, különösen a keleti traktusban olyan falmaradványok kerültek elő, amelyek nagy valószínűséggel a jelenlegi vár előzményének tekinthető késő Árpád-kori erődítéshez kapcsolhatók. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a belső várudvar gyakorlatilag továbbra is érintetlen maradt, ezért a várkút, valamint a korábban geofizikai módszerekkel jelzett objektumok csak tervszerű régészeti feltárással tisztázhatók. E feltételezések igazolására 2026 májusában került sor, amikor első ízben nyílt lehetőség a belső várudvar rendszeres régészeti kutatására. A feltárás eredményei több ponton meghaladták a korábbi várakozásokat. Már önmagában jelentős felismerés volt, hogy a természetes sziklafelszín nem a korábban feltételezett 80–90 cm mélységben jelentkezett, hanem helyenként több mint két méterrel a jelenlegi járószint alatt. Ez lehetővé tette egy addig ismeretlen, mély rétegsor vizsgálatát. A kutatás egyik legfontosabb eredménye annak felismerése, hogy a belső udvar alatt nem egyszerű feltöltés húzódik, hanem egy jelentős mélységű, eddig még ismeretlen eredetű árok, amely feltehetően már a vár legkorábbi építési periódusához kapcsolódó védelmi rendszer része lehetett. Ez az új megfigyelés jól illeszkedik Feld István korábbi feltevéséhez, miszerint a keleti traktusban feltárt falmaradványok egy korábbi erődített épülethez vagy lakótoronyhoz tartozhatnak. A két kutatási eredmény így immár egymást erősíti. A rétegsorokból előkerült leletanyag a vár hosszú és mozgalmas használattörténetét tükrözi. Előkerültek ágyúgolyók, ólom puskagolyók, számszeríj-nyílhegyek, pénzérmék, középkori kerámiák, emberi és állati csontmaradványok, valamint nagyszámú faragott kőelem. Különösen figyelemre méltóak a gótikus nyíláskeret-töredékek valamint a gazdagon profilált kútkáva-elemek, amelyek egyaránt új adatokkal szolgálnak az épület építéstörténetéhez.
Építészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű a gondosan rakott halszálkamintás téglaburkolat előkerülése. A burkolat nem egyszerű közlekedőfelületként értelmezhető, hanem egy reprezentatív udvari tér részeként, amely a vár egykori rangját és építtetőinek társadalmi státuszát is kifejezte. Jelentősége túlmutat önmagán, hiszen összhangban áll azokkal az épületrégészeti megfigyelésekkel, amelyek szerint a tégla tudatos alkalmazása már a vár korai építési periódusaiban is meghatározó szerepet játszott. A feltárás egyik legnagyobb jelentőségű eredménye kétségtelenül a téglával falazott, faragott kávával ellátott középkori kút előkerülése volt. A jelenlegi ismeretek szerint a kút betöltése nagyrészt érintetlen maradt, ezért annak teljes feltárása a jövő kutatásának egyik legfontosabb feladata. Egy ilyen objektum nem csupán a vár vízellátására vonatkozó ismereteinket bővítheti, hanem zárt leletegyüttese révén a vár használattörténetének pontosabb kronológiai meghatározását is lehetővé teheti. A 2026. évi ásatás eredményei ugyanakkor több ponton közvetlenül befolyásolják a műemléki helyreállítás tervezését is. Az újonnan megismert rétegtani viszonyok, az előkerült építészeti részletek és különösen a középkori burkolat megőrzése szükségessé teszi a korábban készített műszaki tervek felülvizsgálatát. Mindez jól példázza, hogy egy történeti épület helyreállítása csak a régészeti kutatás eredményeinek folyamatos figyelembevételével végezhető el.
Mindezek alapján ma már megállapítható, hogy Gesztes vára régészeti szempontból korántsem tekinthető lezárt kutatási területnek. Éppen ellenkezőleg, hiszen az elmúlt évek vizsgálatai kijelölték azokat a pontokat, ahol a jövő feltárásai a legnagyobb tudományos eredménnyel kecsegtetnek. A belső udvar mélyebb rétegeinek feltárása, a középkori kút teljes kibontása, a feltételezett korai védelmi árok vizsgálata, valamint a vár külső védműveinek régészeti kutatása várhatóan alapvetően gazdagítja majd ismereteinket a Vértes egyik legjelentősebb középkori erősségének kialakulásáról és fejlődéséről.
HARTDÉGEN ÁKOS