A 2026-ban végzett régészeti kutatások alapvetően új képet rajzoltak a Gesztesi vár belső udvarának középkori kialakításáról. A feltárás legjelentősebb eredménye egy összetett csapadékvízgyűjtő és -szűrő rendszer felismerése, amelyhez két téglafalazatú ciszterna, két vízelnyelő kürtő és egy vastag homokos szűrőréteg tartozhatott. A rendszer jelenlegi ismeretek szerint hazai viszonylatban egyedülállónak tűnik.
A Gesztesi vár belső udvarán 2026-ban két időszakban, május 11–29., illetve július 13–24. között zajlott régészeti feltárás. A tervásatás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete, a Kuny Domokos Múzeum és a Várgesztesi Turista és Várbarát Egyesület együttműködésében valósult meg, Jámbor Keve régész vezetésével. A kutatás egyik eredeti célja a 2024-ben végzett földradaros vizsgálatok során észlelt eltérések ellenőrzése volt. Emellett ismét megvizsgálták az 1962-ben G. Sándor Mária által azonosított, korábban „várkútként” meghatározott objektumot is. Az ásatás előtt a kutatók arra számítottak, hogy a természetes sziklafelszínt mintegy 80–90 centiméterrel a jelenlegi udvarszint alatt érik el. A korábbi geotechnikai vizsgálatok alapján jelentős mennyiségű újkori feltöltéssel, építési törmelékkel és modern közművekkel is számolni lehetett. A felső rétegek valóban elsősorban újkori és modern törmeléket, valamint 20–21. századi bolygatásokat tartalmaztak. Alattuk azonban egy lényegesen összetettebb középkori rétegsor bontakozott ki. Az udvar közepén a feltárás 230 centiméteres mélységig jutott anélkül, hogy elérte volna a természetes aljzatsziklát. A várudvar alatt tehát az előzetesen feltételezettnél jóval vastagabb feltöltés húzódik. Ennek jelentőségére a feltárás előrehaladtával derült fény.
A 2026-os kutatás során egy halszálkamintában rakott téglajárószint, két téglafalazatú ciszterna és két keskenyebb, ugyancsak téglával falazott akna került elő. Utóbbiakat a régészek jelenleg vízelnyelő kürtőként értelmezik. Az objektumok környezetének vizsgálata során vastag, tiszta homokréteget és vízzáró vörös agyaggal kialakított felületeket figyeltek meg. Az egyes elemek elhelyezkedése alapján egyre valószínűbbé vált, hogy nem egymástól független építményekről van szó, hanem ugyanannak a középkori vízgazdálkodási rendszernek a részeiről. A feltételezett működési elv meglepően kifinomult lehetett. A vár mai épületei két természetes sziklakibúvásra épültek, amelyek között eredetileg egy mélyedés húzódhatott. A vár középkori kiépítésekor ezt a területet jelentős vastagságban feltöltötték. A feltárás eredményei azonban arra utalnak, hogy a feltöltés az udvar szintjének kiegyenlítése mellett a vízgyűjtő és -szűrő rendszer kialakításában is fontos szerepet játszhatott. A természetes sziklafelszínt helyenként vastag vörös agyagréteggel tették vízzáróvá, fölötte pedig nagy mennyiségű tiszta homokot helyeztek el. A várudvarra hulló csapadék a téglával falazott vízelnyelő kürtőkön keresztül kerülhetett ebbe a homokrétegbe. A víz a homokon átszivárogva megtisztulhatott, majd a rendszerhez tartozó ciszternákból lehetett kiemelni. A várudvar alatt tehát egy nagy kiterjedésű, mesterségesen kialakított vízgyűjtő, tározó és természetes szűrő rendszer működhetett.
A felfedezés egyik legérdekesebb kérdése, hogy honnan származhatott az alkalmazott technológia. A gesztesi rendszernek jelenleg nem ismert közvetlen magyarországi párhuzama. Hasonló elven működő történeti vízgyűjtő és -szűrő rendszerek legismertebb példái az olaszországi Velencéből ismertek. A velencei kutak jelentős része nem hagyományos értelemben vett, talajvizet elérő kút volt. A csapadékvizet vízzáró rétegekkel kialakított, homokkal feltöltött föld alatti medencékbe vezették, ahol a víz megszűrődött, majd egy központi aknán keresztül lehetett hozzáférni. A két megoldás közötti közvetlen kapcsolat egyelőre nem bizonyítható. A szerkezeti hasonlóság ugyanakkor különösen érdekes kutatási irányt jelent, és új kérdéseket vet fel a Gesztesi vár középkori építészeti kapcsolataival kapcsolatban.
A vízrendszerhez kapcsolódó egyik leglátványosabb felfedezés egy gazdagon faragott gótikus kútkáva nagyrészt fennmaradt elemeinek előkerülése volt. A gazdagon faragott kőelemek arra utalnak, hogy a víznyerő hely kialakításánál a funkcionalitás mellett az esztétikai megjelenésre is nagy hangsúlyt fektettek és a várudvar építészeti megjelenésének hangsúlyos elemei lehettek. A káva belső ívén ma is megfigyelhetők használatának nyomai: a víz kiemelésére szolgáló kötél vagy lánc az évszázadok során több kisebb vájatot koptatott a kőbe. A kutatás során nagyobb felületen előkerült halszálkamintás téglaburkolat ugyancsak egy gondosan kialakított belső udvar képét erősíti. A téglajárószint és a faragott kőelemek alapján a várudvar bizonyos korszakokban reprezentatív térként szolgálhatott.
Az egyik vízelnyelő kürtő részleges feltárása a rendszer keltezéséhez is fontos adatokat szolgáltatott. Az objektum betöltésének felső részéből újkori kerámiák kerültek elő, alattuk azonban egy jól elkülöníthető réteg jelentős mennyiségű 15. századi kerámiát tartalmazott. Ez alapján a rendszer történetének legalább egy része már a késő középkorhoz kapcsolható. Felmerült annak lehetősége is, hogy az egyik vízelnyelő kürtő betemetése kapcsolatban állhatott az 1494. évi ostrom pusztításaival. Ennek igazolásához azonban további vizsgálatokra van szükség.
A vízrendszer mellett más fontos építészeti maradványok is előkerültek. A várudvar északnyugati részén egy korábban visszabontott kőfal részletét sikerült azonosítani. A felfedezés arra utal, hogy a későbbi feltöltések alatt a vár korai építési periódusaihoz tartozó további falmaradványok is fennmaradhattak. A feltehetően már a 13. század végén álló várat az írott források 1326-ban említik, amikor I. Károly megszerezte azt a Csákoktól. A korai vár maradványait a kutatás jelenleg elsősorban a mai palotaépület keleti részéhez kapcsolja. A 14. század második felében jelentős átépítés történt, amelynek során a korábbi erősség helyén új királyi rezidencia és vadászkastély jött létre. A most feltárt udvari építmények – köztük a ciszternák és a téglajárószint – feltehetően ehhez a későbbi középkori várhoz kapcsolódnak.
A 2026-os kutatás egyik legizgalmasabb része egyelőre érintetlen maradt. A ciszternák belsejének teljes régészeti feltárása még nem kezdődött meg. A munka megfelelő statikai és restaurátori előkészítést igényel. A mélyebb, nedves rétegekben ugyanis a szokásos kerámia-, üveg- és fémtárgyak mellett kedvező esetben szerves anyagok – például fa, bőr vagy textil – is fennmaradhattak. Ezek feltárása és konzerválása különleges szakmai körülményeket igényel.
A 2026-os feltárás eredményei jelentősen átformálták a Gesztesi vár belső udvaráról alkotott képet, ugyanakkor számos új kérdést is felvetettek.Tisztázásra vár a vízgyűjtő rendszer teljes kiterjedése, pontos működése és keltezése. Nem ismert még a ciszternák teljes mélysége és betöltésük összetétele sem, ahogy további kutatást igényel a várudvar alatt húzódó korábbi építészeti maradványok vizsgálata is. A várudvar teljes régészeti feltárása ezért nemcsak a vár történetének pontosabb megismeréséhez járulhat hozzá, hanem fontos alapot teremthet a későbbi helyreállítási és bemutatási munkákhoz is. A 2026-os ásatási szezon egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a Gesztesi vár udvara még korántsem árulta el minden titkát.
HARTDÉGEN ÁKOS