A Csányi-Lux-féle 1942-es felmérés után a háború miatt megszűnt a vár további kutatása. A világégés során a menedékház is megrongálódott, mint ez látszik a vár falai között forgatott 1947-es Valahol Európában című film képkockáin is.
Az 1957-es Népszavában jelent meg egy rövid hír: „A GESZTESI VÁRAT MEGVÉDIK A KISZ-FIATALOK. A Széchényi Könyvtár nemrégiben levelet kapott az oroszlányi KlSZ-bizottságtól, amelyben arra kérik, küldje el nekik a Komárom megyei gesztesi vár tervrajzát, mert ki akarják ásni a vár omladékait és helyre akarják állítani a műemléket. A fiatalok vasárnaponként ásatásokat végeznek a várudvaron és fellelkesítette őket, hogy első napon két régi ágyúgolyót találtak az ásatás közben.” A Népszabadság is lehozta részletesebben, szintén 1957 novemberében:
„Nem mindennapi feladatra vállalkoztak az oroszlányi KISZ-szervezet fiataljai. Elhatározták: a maga eredetiségében újjáépítenek egy várat. És ezen nincs is semmi csodálkoznivaló, hisz fiatalságunkat mindig is fűtötte a romantika, a hazafias érzés, a történelmi emlékek tisztelete. S most is erről van szó. Oroszlánytól nem messze van Várgesztes. Erdőtől övezve itt áll — illetve omladozik — a gesztesi vár. A hajdani időkben — így tudják az itteniek — tizenhat zsoldoskatona védelmezte az ellenségtől. Hogy hol, merre porladnak csontjaik, senki sem tudja, de vitézi tetteikről még ma is beszél a krónika. A várat és környékét már sok évtized óta nem veri fel harci zaj, lovak patkóinak csattogása, ágyúk zaja és sebesültek sóhaja , nem csikorognak a felvonóhíd kerekei sem. Ehelyett most, néhány hét óta, vidám dal, kacagás ifjítja meg az erdőt: vasárnaponként 25—30 kiszes fiatal fiú és leány keresi fel a várromot, s ott — nem törődve a novemberi hideggel, zord széllel — a zsoldoskatonáik helyett ők álltak csatasorba, hogy megvédjék a várat az idő vasfogának pusztításától. Mit akar Szabó Gizella és Éva, Somogyi Lajos, Patkó Juliska, Tóth László, Kóbor Zoltán, Gabrijcsevics István és Erzsi és a többiek , akik vasárnaponként — ahelyett , hogy pihennének és szórakoznának — a várromnál ütik fel sátorfájukat, és szorgos munkával gyűjtik az elhullott falmaradványokat, mohos kődarabokat, elhordják a várfalak tövéből a málladékot stb. Már négyszer-ötször voltak itt, s nem hiába. Demeter Jánosék már az első vasárnap két régi ágyúgolyót találtak. Köles László ásója a várudvarban, egy boltozatban akadt meg. Mások a kapu előtt csiszolt kövekre leltek, amelyek — állítólag — a felvonóhíd alapzatából valók. Kit ne lelkesítene ez a munka, a talált értékes leletek , a történelmi múltat idéző vár romantikája, ha nem éppen a kutatásra szomjas fiatalokat? Úgy sejtik: van egy titkos alagút is a vár alatt. Ennek is szeretnének nyomára akadni. Az oroszlányi KISZ bizottság titkára, Hrebik Péter szerint széleskörű nyomozást indítottak. Segít dr. Novák Gyula, az oroszlányi könyvtár vezetője, régi adatokkal, és ismeretségével. Írtak az Országos Levéltárnak és a Széchenyi Könyvtárnak, mert szeretnék megszerezni a vár régi tervrajzait. Elhatározták: három esztendő alatt, régi stílusában és szépségében fog állni a vár. Az emeletes részben turistaszállót rendeznek be. itt lesz az oroszlányi fiatalok ifjúsági tábora is. Az Oroszlányi Szénbányászati Tröszt igazgatósága is odaállt a fiatalok mellé. Minden vasárnap rendelkezésükre bocsájtja egyik autóbuszát, a munkához pedig szerszámokat, talicskákat adott. A várgesztesi tanács a helyi kőbányából építőanyagot, s a falak felépítéséhez meszet ad a fiataloknak. A lelkes KISZ-tagok meg is érdemlik a segítséget. Újjáépítik és megvédik ezt a történelmi emléket az utókor számára, mert úgy gondolják: hadd tanuljanak a későbbi évek fiataljai is a történelmi múlt emlékeiből hazafiságot, s az ő munkájukból pedig áldozatkészséget. Nem ártana, ha az oroszlányi fiatalok szép példája máshol is követésre találna.”
A vár „újra-felfedezésében” tehát úttörő szerepe volt az oroszlányi csapatnak. 1958-ban az Oroszlányi Szénbányászati Tröszt — felismerve a vár és környékének pihenésre, kirándulásra alkalmas voltát — bányászüdülő elhelyezését javasolta a vármaradványban. Tekintettel arra, hogy romjaiban is jelentős műemlék-objektumról volt szó, az Országos Műemlék Felügyelőség fontosnak tartotta, hogy a tervezést és a kivitelezést házilag végezze, hiszen az új funkció megoldásához párhuzamosan nagyarányú helyreállítási munkára is szükség volt. Az 1960-ban meginduló régészeti kutatás alapul szolgált a vázlattervek elkészítésére, melyek szerint a helyreállítás — a törmelék, feltöltés eltávolításával — megkezdődött.
A helyreállítási munkálatokat Erdei Ferenc (1933-1986) építész irányította, aki építész, restaurátor, építészeti író és illusztrátor is volt egy személyben. A szerencsi és miskolci középiskolai évek után tanulmányait az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végezte 1952-1957 között. Híres tanárai, mesterei között említhetők: Csonka Pál, Rados Jenő, Weichinger Károly, Bardon Alfréd, Pelikán József, Kiss Tibor, Pogány Frigyes. Szakmai munkásságát 1957-ben az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnél kezdte és haláláig ott dolgozott. 1968-ban a Tervezési Osztály műteremvezetője lett, majd 1984-ben az Építészeti Osztály vezetőjévé nevezték ki. Munkásságának fő területe a műemlékek helyreállítása volt. Sokoldalú építésznek tartották pályatársai. Több kiállítást rendezett, könyveket illusztrált, publikált a Magyar Építőművészet és a Műemlékvédelem című lapokban, a Tájak, korok, múzeumok és a Helyreállított műemlékeink sorozatban pedig számos kiadványa jelent meg a hazai műemlékekről. Akár szimbolikus értékkel is bír, hogy a hajdani Országos Műemlék Felügyelőség (ma Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) székháza a budai várnegyedben a Mátyás templom szomszédságában Erdei Ferenc terve alapján készült (Havassy Pállal együtt), egy 18. századi műemléképület helyreállításával, újszerű zártudvaros bővítésével 1965-1967-ben. Munkamódszere szerint több stílust bemutató változatokat tervezett, az azonosítható részleteket helyreállította, vagy semleges — Itáliában szerzett tapasztalata nyomán többnyire téglából készített — formákkal pótolta és a hozzáépítéseket a 60-as, 70-es évek konstruktivista felfogásában készítette el.
„Elvileg le lehetett szögezni, hogy akármilyen funkcionális rendeltetése is legyen a Gesztesi várnak, külső architektúráját a lehetőséghez képest az eredeti alakban kell helyreállítani, még abban az esetben is, ha a mögötte levő helyiség funkciója esetleg mást igényel. Bár a funkció megválasztásánál, az egyes helyiségek rendeltetésénél figyelembe vettük az adottságokat, de számoltunk azzal is, hogy teljesértékű, minden igényt kielégítő elrendezést nem nyújthatunk. Alkalmazkodni kellett a meglevő nyílásokhoz, a középkori falak által megszabott méretekhez, egyes szintek belmagasságához és más olyan kötöttségekhez, melyeket a műemléki helyreállítás szempontjából be kellett tartani. Tehát az új igényt többé kevésbé alá kellett rendelnünk a meglevő viszonyoknak. Ez lényegében azt jelentette, hogy olyan rendeltetést kellett választani, mely korlátozott keretek között is ellátja funkcióját. Ha figyelembe vesszük, hogy a vidék vízben szegény, egyes emeleti részek kivételével a vár huzamosabb tartózkodásra nem alkalmas, nem vitatható, hogy üdülő céljára nem megfelelő. Ezt a gondolatmenetet rögzítette a vázlatterv is, mely az előző elgondolással szemben — a Komárom megyei Idegenforgalmi Hivatallal és a helyi szervekkel egyetértésben — turistaszálloda elhelyezését javasolta. Ez a javaslat már túlnő a helyi kezdeményezés aránylag szűk keretén, bekapcsolja a várat a turista forgalomba, egyben ezzel jelentőségét, történeti értékét is kiemelve legjelentősebb műemlékeink közé sorolja. Gondoltunk egy helyi — a várban elhelyezendő — kiállításra is, hiszen már a feltárási munka kezdetén is elég nagy számban került elő lelet, melynek a helyszínen történő bemutatása az érdeklődést csak fokozhatja. A tervezésnél gondolni kellett arra, hogy a vár — úgyszólván — minden részét „használatba vesszük”. Ez pedig lényeges momentum volt a helyreállítás szempontjából. Ezért tartottuk fontosnak először elvben lerögzíteni, a műemlék objektum — és részletei — kiegészítése milyen mértékű lehet (alkalmazott anyagok és szerkezetek) — természetesen figyelembe véve az új funkció követelményét is, — melynek lényegét az alábbiakban vázolom.
A kutatás után a feltöltődéstől, törmeléktől kitisztított belső várról megállapíthattuk, hogy romos állapotában is megőrizte részbeni alaprajzi rendszerét és (ehhez kapcsolódó) homlokzatainak kialakítását. A vár két emeletes volt, külső falai általában a második emelet magasságáig állanak (kivéve a déli homlokzat Ny-i részén) sőt a II. emelet felmenő falából is láthatók e maradványok az északi homlokzaton, ill. a véghomlokzatokon. A kelet-nyugati irányban elnyújtott, szabályos téglalap alaprajzú vár, szabályos alakú belső udvarral rendelkezik, melyhez kelet- nyugati irányból 2—2 dongaboltozattal fedett helyiség csatlakozott. Az emeleti rész beosztására, melyre már csak a külső falak és meglevő falcsatlakozások utaltak, főfalaival követte a földszinti beosztást. Ez a szerencsés helyzet lehetővé tette egy nagyobb szabású új funkció betelepítését, mely véleményem szerint a legjobb biztosíték a vármaradvány fenntartására. De egyben lehetőséget nyújtott, sőt megkövetelte a nyílások bizonyos mértékű kiegészítését is. Az egészben, vagy hiányosan megmaradt nyíláskeretek, a teljesen (amorf formában) kiromlott nyílások, az ásatás során előkerült keret töredékek felvetették egy egységes elv szerint történő helyreállítás szükségességét. A töredékek eredeti helyének meghatározását elősegíti az a megfigyelés, hogy a nyílások elrendezésénél bizonyos fokú szimmetriára való törekvést látunk. Ez természetes is, ha meggondoljuk, hogy az alaprajz Ny-i hossztengelyre is szimmetrikus. Olyan újszerű megoldást kellett találnunk a nyílások kiegészítésére, mely egyrészt lehetővé teszi a nyílászáró szerkezetek elhelyezését, másrészt formailag jól elkülönül az eredeti résztől u. a. részleges rekonstrukcióra lehetőséget nyújt, összességében következetesen, egyértelműen jelentkezik az egész helyreállításnál. A sokféle funkcionális igény (kőtár, raktár, WC-csoportok, konyhaüzem, étterem, az emeleten turistaszálló, gondnoki lakás került a várban elhelyezésre) kielégítésére törekedtünk, de előtérbe helyeztük a vár helyreállítási szempontjait, melyek közül elsősorban a fentebb említett nyíláskiegészítések jelentenek nagvobb problémát. A választott helyreállítási elv — melyet az eddig helyreállított munkáink közül itt alkalmaztunk először — a következőkben foglalható össze.
Általában háromféle módon elpusztult nyílásokat találtunk.
1. In situ szemöldökkő és egy szárkő (teljes darab).
2. In situ szemöldökkő vagy egy szárkő.
3. Amorf formájú kiromlás.
Az első esetben ismeretes a nyílás szélessége és megállapítható a magassága (esetleg keresztosztói, ha voltak). A kiegészítés egyértelmű, a kő színéhez közel álló bazaltzúzalékos műkőkeret kiegészítés készült — ezáltal az új felület megkülönböztethető a régitől. A második esetben ismeretes a nyíláskeret szélessége vagy magassága, tehát a kettő közül csak az egyik. Ebben az esetben a kiegészítés téglából készült azért, hogy az ismeretlen eredeti méret bizonytalan volta még jobban kiemelkedjék. A téglát a profiloknak megfelelően megfaragták (a nyílás jellegének jelzésére) esetleg az ásatás során előkerült, feltehetően innen származó faragott kő töredéket a téglakiegészítésbe elhelyezték. A harmadik esetben a nyíláskeret egyik mérete sem ismert, pontos helyét sem minden esetben lehetett kijelölni a nagyméretűvé kiromlott nyílásba, itt csak téglával keretezett nyílás készült, feltehetően innen származó eredeti töredékek elhelyezésével. A nyílás méreteinek megválasztásánál a meglevő — hasonló rendeltetésű — vagy kiegészíthető nyílások szolgáltak támpontul, figyelembe véve a fentebb említett szimmetrikus elrendezést is. Végül meg kell említeni azokat a visszahelyezett eredeti keretköveket, melyek az ásatás során kerültek elő a kiromlott nyílás alatt és feltehetően innen zuhantak ki, ezeket visszaépítettük az 1., ill. a 2. pontban leírtak szerint, a visszahelyezett keret körül téglasorok beépítésével, hogy a keret nem „in situ”- jellegét hangsúlyozzuk. A nyíláskiegészítések — melyek a műemléki helyreállítás gerincét képezték — mellett meg kell említenünk az emeleti szárny déli kiomlott falszakaszának újjáépítését, mely a turistaszálló elhelyezése miatt vált szükségessé. Az új felfalazás kb. a falvastagság felével visszaugratott falsíkkal készült, felülete rusztikus — falmag jellegű — kiképzést kapott, így jó összhangban van az amúgy is erősen elpusztult déli homlokzat megmaradt felületeivel.
A lepusztult falkoronákra az állagmegóvás érdekében minimális ráfalazás készült. A bejáró utat a várba a legutolsó építési periódus nyomvonalán vezettük, fahíd közbeiktatásával, melyről jól áttekinthető a farkasverem rendszer és a kazamatasor. A belső várat körülvevő külső fal és védelmi rendszer még a jövő kutatás feladata s ezért itt csak a látható falkoronák minimális állagvédelmére szorítkoztunk. Általánosságban foglalkoztunk a gesztesi vár helyreállításának problematikájával, így a részletkérdésekre nem tértünk ki, viszont átfogó képet igyekeztünk adni a tervezést megelőző, ill. azt megszabó elvi átgondolásról, megoldásról, mely a helyreállítás tervezésének — és kivitelezésének — gerincét képezte, és ezáltal biztosította a részletekre kiterjedt egységes és következetes helyreállítást. Ha egyes részleteiben ez az előre átgondolt terv nem is valósult meg maradéktalanul — gondolok pl. a téglával történő ilyen jellegű kiegészítéseink gyakorlatlanságára, — e helyreállítás összességében jól tükrözi a „hozzányúlás”, a „beavatkozás” mértékét, egyben új „formával” gazdagítja helyreállításunk eddigi gyakorlatát
HARTDÉGEN ÁKOS
Forrás: Erdei Ferenc – A gesztesi vár helyreállítása
