Beszámoló a 2026-os várgesztesi ásatás eredményeiről
2026-ban lehetőségünk nyílt arra, hogy régészeti kutatásokat folytassunk a várgesztesi vár udvarán. Az MNMKK MNM Nemzeti Régészeti Intézete, a Kuny Domokos Múzeum és a Várgesztesi Turista és Várbarát Egyesület együttműködésében megvalósuló tervásatás két időszakban, május 11. és 29., valamint július 13. és 24. között zajlott. A kutatás egyik fő célja az volt, hogy ellenőrizzük a 2024-es földradarvizsgálat során észlelt eltéréseket, emellett pedig újra megvizsgáljuk és felmérjük az 1962-ben G. Sándor Mária által azonosított „várkutat”.
Az előzetes becslések alapján úgy számoltunk, hogy a természetes sziklafelszínt viszonylag kis mélységben, nagyjából 80–90 centiméterrel a jelenlegi felszín alatt érjük majd el. A korábbi, 2018-as geotechnikai vizsgálatok alapján arra is felkészültünk, hogy a várudvarban jelentős mennyiségű újabb kori törmelékkel és közművekkel találkozunk.
A feltárás során azonban hamar kiderült, hogy a várudvar ennél jóval összetettebb történetet őriz. A felső rétegeiben valóban elsősorban újkori és modern törmeléket, valamint a 20–21. században kiépített közművek nyomait találtuk. Ezek alatt viszont egy nagy kiterjedésű, bár több helyen sérült objektum körvonalai rajzolódtak ki.
Az ásatás egyik legfontosabb eredménye annak felismerése volt, hogy a várudvar alatt egy összetett csapadékvízgyűjtő és -szűrő rendszer maradványai húzódnak.
A feltárás során egy halszálkamintában rakott téglajárószintet, két téglafalazatú, gazdagon faragott kőkávákkal kialakított ciszternát, valamint az ezekhez kapcsolódó két vízelnyelő kürtőt sikerült azonosítanunk. Ezek együtt egy olyan rendszert alkothattak, amely a várudvarra hulló csapadékvíz összegyűjtését szolgálta.
A rendszer működését a feltárt rétegek alapján így tudjuk elképzelni: a várudvar szélein a természetes sziklafelszínt vastag, jó minőségű vörös agyaggal tapasztották. Ez vízzáró rétegként működött. Erre tiszta homokot terítettek, amely a rajta keresztül szivárgó csapadékvíz megszűrését tette lehetővé. A várudvarról a vizet a vízelnyelő kürtőkön keresztül vezethették ebbe a homokrétegbe, majd a megszűrt vizet a két ciszternából nyerhették ki.
Különösen érdekes eredményt hozott az egyik vízelnyelő kürtő vizsgálata. A betöltés felső részén még újkori kerámiákat találtunk, ez alatt azonban, jól elkülöníthető rétegből jelentős mennyiségű 15. századi kerámia került elő. Ez alapján úgy tűnik, hogy a vízrendszer a 16. század végvári időszakában már használták. Nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a vízelnyelő betemetése az 1494. évi ostrom pusztításaihoz kapcsolódott.
A várudvar közepén végzett kutatás egy fontos részletre is rávilágított. A betöltésben 230 centiméteres mélységig jutottunk, de még ekkor sem értük el a természetes aljzatsziklát. A korábbi vizsgálatok alapján ennél jóval sekélyebben vártuk a sziklafelszínt, ezért az eredmény elsőre meglepőnek tűnt. A feltárt rétegek azonban arra utalnak, hogy ennek a mély feltöltésnek éppen a vízgazdálkodási rendszer működésében lehetett fontos szerepe, ugyanis a vastag homokréteg biztosíthatta a csapadékvíz megfelelő megszűrését.
A vár mai épületei két, természetes sziklakibúvásra épülő részt foglalnak magukban, amelyek között eredetileg egy természetes mélyedés húzódhatott. Amikor a 14-15. században a két térszínt beépítik és egy egységes várépületet hoznak létre, ezt a mélyedést fel kellett tölteniük. A várudvar kialakításakor így egy jelentős vastagságú homok feltöltés jött létre, amelybe a vízgyűjtő és -szűrő rendszer is beépült. Ennek köszönhetően a várudvar alatt kialakított homokréteg nem egyszerűen az udvar szintjének kiegyenlítését szolgálhatta, hanem a csapadékvíz megszűrésének is fontos eleme lehetett.
A ciszternák belsejének feltárását egyelőre nem kezdtük meg. Ehhez előzetesen megfelelő statikai előkészítésre lenne szükség, hiszen biztonságos körülmények között kell dolgoznunk. Emellett arra is számítunk, hogy a ciszternák betöltésében jelentősebb leletanyag, akár szerves anyagok – például textil vagy bőr – is fennmaradhattak. Ezek megőrzése és restaurálása különleges odafigyelést és jelentős költséget igényel.
A kutatás során nemcsak a középkori vízgazdálkodás történetéhez kerültünk közelebb. A várudvar északnyugati részén feltehetően egy korábban visszabontott kőfal maradványát is sikerült részben feltárnunk. Ez azért fontos, mert felveti annak lehetőségét, hogy a törmelék alatt a vár korai periódusához tartozó további falszakaszok máshol is megmaradhattak.
A vár legkorábbi történetéről jelenleg még több kérdésünk van, mint biztos válaszunk. A kutatás jelenlegi állása szerint a feltehetően a 13. század végén épült korai várat 1326-ban említik először, amikor I. Károly megszerezte azt a Csákoktól. A korai várat a jelenlegi kutatás a mai palotaépület keleti részéhez kapcsolja. A 14. század második felében ezt a korábbi várat elbontották, és a helyén új királyi vadászkastélyt építettek.
A most feltárt udvari építmények, mint a ciszternák és a téglajárószint a későbbi (14-15. századi) várhoz kapcsolódhattak. A kutatás eredményei ugyanakkor azt is megmutatták, hogy a várudvar története ennél összetettebb lehet, és további feltárásokkal még sok fontos részletre derülhet fény.
A mostani ásatás számunkra elsősorban azért volt fontos, mert olyan új információkat kaptunk, amelyek segítségével pontosabban érthetjük meg a vár különböző építési és használati korszakait. Az eredmények a jelenleg tervezési szakaszban lévő helyreállítási munkák szempontjából is fontosak lehetnek.
Különösen figyelemre méltónak tartom a várudvar vízgyűjtő és -szűrő rendszerét. A jelenlegi ismereteink alapján ez hazai viszonylatban egyedülálló megoldásnak tűnik. Hasonló rendszerek legközelebbi ismert példáit az olaszországi Velencében találjuk, ahol több közterület alatt is működtek ehhez hasonló vízelvezető és -szűrő rendszerek.
Úgy gondolom, hogy a várudvar teljes felületének régészeti feltárása sok további kérdésre adhatna választ. Így lehetne teljes bizonyossággal meghatározni a most felismert vízgyűjtő rendszer kiterjedését és pontos működését. Ez nemcsak régészeti és történeti szempontból lenne jelentős, hanem a későbbi helyreállítási munkák számára is fontos alapot teremthetne.
A 2026-os ásatási szezon végére tehát nem minden kérdésünkre kaptunk választ – de talán éppen ez a régészeti kutatás egyik legfontosabb tanulsága. A feltárás minden újabb rétege újabb kérdéseket is felvet. A várgesztesi vár udvara pedig úgy tűnik, még számos olyan részletet őriz, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogyan építették, alakították és használták ezt a várat az elmúlt évszázadok során.
Az ásatás során különösen nagy segítséget jelentett számunkra az a rendkívüli összefogás, amelyet a várgesztesi lakosok részéről tapasztaltunk. Többen aktívan bekapcsolódtak az ásatásba, bontásba, és a mindennapi munkánkat más módon is igyekeztek segíteni. Jó volt megtapasztalni, hogy a vár nemcsak régészeti emlékhelyként fontos a helyiek számára, hanem olyan közös ügyként is tekintenek rá, amelyért sokan készek időt és energiát áldozni. Ezúton is szeretném megköszönni minden várgesztesinek, aki munkájával hozzájárult az ásatás sikeréhez.
Külön köszönettel tartozom az MNM NRI régész kollégáimnak, akik szakmai tudásukkal és a helyszíni munkában nyújtott segítségükkel nagyban hozzájárultak a feltárás eredményességéhez. Ugyancsak sokat jelentett a Kuny Domokos Múzeum munkatársainak közreműködése. Egy ilyen feltárás csak valódi csapatmunkával valósulhat meg, és az idei ásatás során ezt nemcsak a szakmai együttműködésben, hanem a várgesztesiek önzetlen támogatásában is megtapasztalhattuk. Mindannyiuknak hálásan köszönöm a segítséget!
JÁMBOR KEVE ásatásvezető