a várfelújítás vezető tervezője szemlélik az előkerült középkori kutat 2026. május 22-én.
A 2026. május 11. és 22. között zajló régészeti feltárás a Gesztesi vár belső várudvarán sok tekintetben túlmutatott azon, amire eredetileg számítottunk. Amikor a Várgesztesi Turista és Várbarát Egyesület részéről megfogalmazódott bennünk az igény, hogy végre meginduljon a vár régészetileg eddig
szinte teljesen érintetlen belső udvarának kutatása, magunk sem sejtettük, hogy néhány hét alatt ennyi új kérdés, ennyi eredmény és ennyi felismerés kerül majd felszínre. Őszintén szólva kezdetben sokkal szerényebb eredményekre számítottunk. Az előzetes elképzelések szerint legfeljebb 80–90 centiméter vastag feltöltés lehetett a sziklafelszín fölött, és attól tartottunk, hogy az ásatás akár már az első hét végére kifulladhat. Ehhez képest napról napra egyre mélyebbre jutottunk, és a belső udvar fokozatosan kezdte feltárni előttünk valódi arcát.
A munka lassan és nehezen haladt. Ez nem az a fajta régészet volt, ahol az ember minden lapátnyom után látványos leletekre bukkan. Inkább az
a türelmet próbáló, klasszikus feltárómunka, amikor rétegről rétegre, centiméterről centiméterre kell visszafejteni egy hely történetét. Mégis szinte nem telt el úgy nap, hogy ne került volna elő valami, ami új irányba terelte gondolkodásunkat.
Már a második napon emberi állkapocstöredéket találtunk, később pedig sorra kerültek elő az ágyúgolyók, középkori puskagolyók, számszeríj-nyílhegyek és ezüst pénzérmék. Ezek a tárgyak nem pusztán látványos leletek, hanem nagyon is konkrét bizonyítékai annak, hogy a vár története mennyire mozgalmas és sokszor erőszakos eseményeken keresztül formálódott. Különösen jelentősnek tartom a nagyszámú kőfaragvány előkerülését. Több mázsás, faragott kövek kerültek elő a kutatóárkokból – profilált építészeti elemek, igényes faragványok, amelyek világosan mutatják, hogy a vár egykor jóval reprezentatívabb képet mutathatott annál, mint amit ma a romok alapján elképzelünk. Ezeknek a súlyos köveknek a kiemelése sok esetben csak a helyi lakosok, önkéntesek és egyesületi tagok segítségével volt lehetséges.
Voltak pillanatok, amikor tucatnyi ember dolgozott egyszerre egy-egy faragott kő megmozdításán. Ezek a jelenetek számomra legalább annyira fontosak voltak, mint maguk a leletek, mert megmutatták, hogy a vár ügye ma is képes közösséget teremteni. A feltárás egyik legérdekesebb eredménye a középkori, halszálka mintás téglaburkolat részleges kibontása volt. Már a mostani állapotában is jól látszik, hogy nem egyszerű használati felületről beszélünk, hanem egy tudatosan kialakított, reprezentatív udvari térről. A gondosan rakott mintázat arra utal, hogy a
belső várudvar bizonyos korszakokban kifejezetten igényes, rangot és gazdasági erőt sugárzó környezet lehetett. Ebben a munkában különösen nagy szerepe volt Németh Krisztina kitartó és aprólékos munkájának. Az ő keze alatt vált teljessé és értelmezhetővé a burkolat szerkezete, amely az ásatás egyik leglátványosabb eredményének bizonyult.
Teljes egészében sikerült feltárnunk azt a sziklába mélyített objektumot is, amelyet az 1960-as évek kutatásai még ciszternának gondoltak.
A mostani ásatás során azonban világossá vált, hogy a mintegy 180 centiméter mélyen sziklába vájt üreg inkább tárológödörként értelmezhető.
Mai szemmel talán leginkább egy középkori „hűtőszekrényhez” hasonlíthatnánk, mely olyan hűvös tárolótér lehetett, ahol élelmiszereket vagy más romlandó készleteket helyeztek el. Ez az objektum jól példázza, hogy a régészetben milyen könnyen újraírhatják a korábbi elképzeléseket az új megfigyelések. A legnagyobb szenzációt kétségtelenül az utolsó előtti nap előkerült díszes kút jelentette. A téglával kirakott oldalfal és a faragott kávamaradványok alapján egyértelmű, hogy különleges jelentőségű objektumról beszélünk. A kút jelenlegi ismereteink szerint érintetlennek tűnik, és könnyen elképzelhető, hogy olyan leleteket rejt, amelyek alapvetően új adalékokkal szolgálhatnak a vár történetéhez. A kút megtalálása önmagában is emlékezetes pillanat volt. Kovács Rita és Szoboszlay Gergő munkája nélkül aligha jutottunk volna el idáig ilyen gyorsan.
Rita ráadásul az ásatás során férfiakat megszégyenítő erővel dolgozott. Sokszor ő maga dobálta ki az árkokból a több tízkilós köveket, miközben a legnehezebb fizikai munkából is ugyanúgy kivette a részét, mint a finomabb régészeti bontásból. És itt válik igazán fontossá hangsúlyozni, hogy a munka valójában még csak most kezdődik.
Ott van még a mélyben húzódó falmaradvány, amely szerkezete alapján akár római kori eredetű is lehet, bár ezt egyelőre semmilyen közvetlen leletanyag nem támasztja alá. Ott van a teljes mélységében még fel nem tárt kút. Ott vannak azok a rétegek, amelyekhez eddig egyszerűen nem jutottunk el. Ezeket a kérdéseket mind tisztázni kell. A vár történetének számos fejezete ma még továbbra is a föld alatt rejtőzik.
Nem volt egyszerű előteremteni a mostani ásatás anyagi hátterét sem. Hosszú hónapokon keresztül próbáltuk összegyűjteni a szükséges forrásokat, és voltak pillanatok, amikor magunk sem hittük biztosan, hogy sikerül elindítani a kutatást. Végül azonban akadtak olyan mecénások is, akik jelentős támogatást nyújtottak, mégsem szeretnék, hogy nevük nyilvánosságra kerüljön.
Nekik különösen nagy hálával tartozunk. Ugyancsak meg kell említenem az egyesület azon tagjait, akik saját lehetőségeiket meghaladó módon segítették a feltárást. Az ő esetükben valóban úgy érzem, hogy egy egyszerű „köszönöm” kevés lenne. És ugyanilyen hálával tartozunk a régészeti szakmai stábnak is. Jámbor Keve vezető régész szakmai irányítása végig rendkívül magabiztos és professzionális volt. Az ásatás sokszor nehéz, gyors döntéseket igénylő helyzeteiben olyan nyugalommal és szakmai biztonsággal vezette a munkát, amely nélkül ezek az eredmények aligha születhettek volna meg.
Ugyancsak erőn felüli munkát végeztek a Magyar Nemzeti Múzeum további munkatársai: Nagy Levente és Bús Bence. Az a fizikai és szellemi munka, amelyet nap mint nap elvégeztek a sokszor rendkívül nehéz körülmények között, messze túlmutatott azon, amit egy ilyen feltárás kapcsán általában elképzelünk.
A gesztesiek számára pedig különösen fontos kérdés, hogy a vár mihamarabb újra megnyithassa kapuit. A vár nem egyszerűen műemlék vagy turistalátványosság. A falu identitásának egyik legfontosabb része.
A mostani feltárás ebből a szempontból sem pusztán tudományos jelentőségű. Azzal, hogy régészetileg feltárjuk ezt az eddig szinte teljesen ismeretlen belső udvart, nemcsak új felfedezéseket teszünk, hanem egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz is, hogy a vár újra látogatható legyen.
Őseink évszázadokon keresztül kőbányának használták a várat. A falak kövei lassan széthordódtak a környék házaiba és gazdasági épületeibe. Ez a történelem része. Talán most jött el az az idő, amikor mi, gesztesiek is visszaadhatunk valamit a várnak. Nemcsak a múlt miatt, hanem a jövő miatt is.
Mert a Gesztesi vár jövője bizonyos értelemben a falu jövője is. Ha sikerül új életet adni neki, abból nemcsak a jelenlegi generáció profitálhat, hanem azok a gyerekek is, akik ma még csak kíváncsian nézik a hegyen megbúvó vár falait, és számukra a vár egyelőre nem jelent mást, mint egy régóta zárva tartó, titokzatos helyet, ahová életükben még egyszer sem adatott meg a lehetőség, hogy beléphessenek, bejárhassák és
birtokba vehessék.
Ezért kérek mindenkit – gesztesieket, elszármazottakat, a vár barátait és mindazokat, akiknek fontos ez a hely –, hogy lehetőségeikhez mérten próbálják segíteni ezt a munkát. Anyagi támogatással, önkéntes munkával, kapcsolatokkal vagy egyszerűen azzal, hogy magukénak érzik ezt az ügyet. Mindannyiunk közös érdeke, hogy mihamarabb újra birtokba vehessük a várunkat.
Hartdégen Ákos
elnök
Várgesztesi Turista és Várbarát Egyesület