(1598–1653)
Adalékok a vár történetéhez külföldi levéltári források alapján
Gesztes várának török kori történetét elsősorban a nagyobb hadjáratok eseményeiből, a vár ismert birtokosváltásaiból, illetve a magyarországi történeti irodalom elszórt adataiból ismerjük. A külföldi levéltárakban fennmaradt iratok azonban jóval árnyaltabb képet rajzolnak a Vértes erdőségei között emelkedő erősség életéről. Az itáliai, osztrák és magyarországi diplomáciai, illetve katonai levelezésből olyan részletek is előkerülnek, amelyek a hazai vármonográfiákban kevés figyelmet kaptak. Különösen érdekes ebből a szempontból az 1598-as visszafoglalás, a tizenöt éves háborút követő évek telepítéspolitikája, valamint a 17. század közepének néhány, eddig kevéssé ismert hadi eseménye.
1598 tavaszán jelentősen megváltozott a Dunántúl katonai helyzete. Győr március 29-i visszafoglalása után Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós előtt megnyílt az út a környező, oszmán kézen lévő kisebb erősségek megszerzésére. A július végén megindított hadjárat első fontosabb célpontja Tata volt, amelyet a keresztény sereg rövid ostrom után elfoglalt. Innen vezetett tovább az út Gesztes felé.
A hadjáratról egy különösen értékes beszámoló maradt fenn az olaszországi Mantovai Állami Levéltárban (Archivio di Stato di Mantova). Szerzője Nicolino Candido hadmérnök, aki I. Vincenzo Gonzaga mantovai hercegnek küldött rendszeres jelentéseket a magyarországi eseményekről. Az 1598. augusztus 3-án kelt levél egyenesen a Gesztes alatt táborozó császári hadseregből származik. Az iratot Bagi Zoltán Péter és Domokos György dolgozta fel, majd 2020-ban teljes olasz szövegével és magyar fordításával együtt tették közzé a Vestigia III. tanulmánykötetben.
Candido beszámolója szerint a sereg augusztus 2-án Tatán pihent meg, másnap pedig Gesztes irányába indult. A fősereg előtt néhány magyar katona közelítette meg a várat. A török őrség, amely értesülhetett Tata elestéről, a közeledő katonák láttán elveszítette bátorságát, és az ellenállás helyett a menekülést választotta. Elhagyták az erősséget, majd a környező erdőségben kerestek menedéket.
A hadmérnök külön megjegyezte, hogy a távozók a vár felrobbantásával sem próbálkoztak. Gesztes így számottevő újabb ostrompusztítás nélkül került a császári csapatok kezére. Az eseményekről beszámoló levél keltezése a következő:
„Dal campo cesareo soto Gestes, il dì 3 agosto 1598, in Ongaria.”
Vagyis a császári táborból, Gesztes alól, 1598. augusztus 3-án, Magyarországról.
A mantovai beszámoló értékét növeli, hogy az események közvetlen résztvevőjétől származik, aki hadmérnöki feladatainál fogva az ostromtechnikai körülményeket is jól ismerhette. Leírása összevethető a bécsi Österreichisches Staatsarchiv vonatkozó dokumentumaival, köztük a Haus-, Hof- und Staatsarchiv Hungarica-gyűjteményének, illetve a Kriegsarchiv Alte Feldakten irategyüttesének 1598 augusztusából fennmaradt darabjaival.
A hadjárat további eseményeinek ismeretében Gesztes gyors elfoglalása egy nagyobb katonai vállalkozás részeként értékelhető. A keresztény hadvezetés Tata megszerzése után Veszprém, Palota és a többi dunántúli erősség visszafoglalására törekedett. Gesztes birtoklása a Tata és Székesfehérvár közötti térség ellenőrzése miatt is jelentőséggel bírt, noha a vár méreteit és erődítési rendszerét tekintve nem tartozott a korszak elsőrangú végvárai közé.
Az események visszhangja a következő esztendőben is megfigyelhető az európai hírszolgáltatás egyik különleges forráscsoportjában, a Fugger-hírlapokban. Az Augsburgból kiinduló kereskedő- és bankárcsalád számára összeállított kéziratos tudósítások a kontinens számos városából továbbítottak politikai, diplomáciai és katonai híreket. Az Österreichische Nationalbibliothek gyűjteményében fennmaradt, 1599. évi kötet több helyen említi Gesztest, rendszerint Gestes névalakban.
Az ÖNB Cod. 8972 jelzetű kéziratának 500r és 513v fólióján két, 1599. április 30-ára keltezett komáromi híradásban találkozunk a vár nevével, Buda, Székesfehérvár, Tata és más katonai központok társaságában. A teljes kéziratos tudósítások részletes vizsgálata további feladat, a katalógusadatok azonban jól mutatják, milyen messzire jutottak el a dunántúli hadieseményekről szóló értesülések. Gesztes neve a korabeli európai híráramlásban is helyet kapott.
A tizenöt éves háború 1606. évi lezárását követően a katonai események mellett egyre sürgetőbb kérdéssé vált az elpusztult települések sorsa. A hosszú hadakozás során a Dunántúl számos falva elnéptelenedett. A lakosság egy része elmenekült, másokat a hadjáratok, portyák és járványok pusztítottak el. A korábban művelt földek jelentős része gazdátlanul maradt, a közlekedési útvonalak biztonsága megromlott, az állandó katonai fenyegetettség pedig a béke megkötése után sem szűnt meg egyik napról a másikra.
Gesztes környékének állapotáról különösen érdekes adatok maradtak fenn a Thurzó-levéltárban.
Takáts Sándor A budai basákról című, 1912-ben megjelent tanulmányában ismertette Gázi Haszán budai pasa és Thurzó György nádor levelezésének néhány idevágó részletét. A dokumentumok tanúsága szerint Thurzó 1611-ben oltalomlevelet adott a Gesztes vidéki elpusztult falvak letelepedni szándékozó lakóinak. Az intézkedés kedvező fogadtatásra talált a budai oszmán vezetés részéről is.
Haszán pasa megköszönte a nádor eljárását, és arról tájékoztatta, hogy maga is biztató levelet küldött a visszatelepülőknek. Egyúttal utasítást adott a bégeknek, hogy a lakosságot védelmezzék, és az elhagyott helyekre visszatérőket „mindenök ellen igen otalmazzák”.
A levelek eredeti lelőhelyeként Takáts az Országos Levéltár Thurzó-levéltárának 76. fasciculusát jelöli meg, az 1611. március 27-i és az 1613. március 23-i iratokra hivatkozva.
Ez a néhány mondat sokat elárul a korabeli határvidék viszonyairól. A Habsburg és az oszmán hatalom közötti katonai szembenállás mellett létezett egy másik, mindennapi érdekek által alakított kapcsolatrendszer is. Az elnéptelenedett területek újranépesítése mindkét félnek hasznára válhatott. A műveletlen földek nem termeltek, a lakatlan falvak után nem folyt be rendszeres adó, a népesség hiánya pedig a térség gazdasági és katonai ellátását egyaránt nehezítette.
Haszán és Thurzó együttműködése tehát a határvidék sajátos politikai és gazdasági helyzetében gyökerezett. Az oltalom ígéretének különös súlyt adott, hogy a visszatérő lakosoknak továbbra is számolniuk kellett a portyázó katonákkal és a két hatalom egymással gyakran ütköző követeléseivel.
A dokumentumok alapján Gesztes környékének újratelepítése a nádor és a budai pasa közötti levelezésben is helyet kapott. Az egykori váruradalom és a környező falvak történetének kutatásához ez fontos kiindulópontot jelent. A kezdeményezés tényleges eredményeinek feltárásához a későbbi birtokigazgatási iratokat, adóösszeírásokat és oszmán deftereket is érdemes volna bevonni.
Az újratelepítési törekvések és az 1650-es évek katonai jelentései között mintegy négy évtized telt el. Ekkorra a dunántúli végvidék viszonyai ismét átalakultak, a kisebb fegyveres összecsapások, fogolyejtések és kölcsönös megtorlások azonban változatlanul a határ menti élet részét képezték.
Gesztes ebben az időszakban újra felbukkan a bécsi levéltári forrásokban, méghozzá meglepően érdekes összefüggésben.
Az Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof- und Staatsarchivjának Türkei I. iratanyagában számos olyan jelentés maradt fenn, amelyet Hans Caspar, a budai oszmán viszonyokat jól ismerő informátor továbbított a Habsburg-oldal számára. Caspar levelei a budai katonai vezetés belső ügyeiről, a határvidéki hadmozdulatokról, a politikai hírekről és az oszmán méltóságok közötti kapcsolatokról szolgáltattak értesüléseket.
A dokumentumok modern átírását Szabados János kutatásainak köszönhetően az osztrák tudományos forráskiadásból ismerhetjük meg. A levelek között több olyan is található, amely közvetlenül érinti Gesztest. A vár neve az eredeti német szövegekben többnyire Kestus alakban szerepel.
Az első figyelemre méltó jelentés 1652. január 7-én keletkezett. Caspar ebben arról számol be, hogy január 4-én mintegy ötven magyar huszár Buda közelében megtámadta a városból fáért induló embereket. A rajtaütés során többen meghaltak, másokat fogságba hurcoltak.
A támadás hírére a budai vezír megtorló vállalkozást rendelt el. A rendelkezésére álló katonák közül körülbelül háromszáz lovast küldött ki, hogy üldözzék a magyar portyázókat, és alkalomadtán hasonló veszteséget okozzanak a keresztény oldalon.
Az oszmán csapatok mozgása Gesztes és Bicske térségét is érintette. A vállalkozás végrehajtását azonban az időjárás jelentősen megnehezítette. A tartós esőt havazás és heves szél követte, ezért a lovasok végül kénytelenek voltak visszafordulni, és Bicskén keresztül visszatértek Budára.
Az eseményről szóló eredeti jelentést a bécsi levéltár Türkei I. gyűjteményének 125. kartonjában őrzik (Konvolut 1, fol. 54r–55v).
Alig másfél hónappal később Gesztes ismét a budai katonai vezetés figyelmének középpontjába került.
Hans Caspar 1652. február 23-án Johann Rudolf Schmidnek címzett levelében részletesen beszámolt egy Budán tartott haditanácskozásról. Előzménye az volt, hogy február 18-án Székesfehérvárról hírek érkeztek a keresztény végvári csapatok Veszprém környéki tevékenységéről. Az értesülések hatására Kara Murad budai pasa tanácskozásra hívta a katonai vezetőket.
A megbeszélésen Mustafa bég és az esztergomi katonaság részvételével terveztek hadműveletet. A csapatoknak a Bakony térségében kellett volna összegyűlniük, majd a budai erőkkel egyesülve támadásra indulniuk.
A terv célpontja Gesztes volt.
A jelentés a várat Kestus néven, kis várkastélyként említi. Ez a szóhasználat önmagában is érdekes, hiszen a középkori eredetű, zárt épülettömbből álló erősség a 17. század közepén is jól felismerhető karakterrel rendelkezhetett.
A vállalkozás azonban váratlan akadályba ütközött. A Portáról érkezett kapudzsi basi határozottan ellenezte a támadást. Arra figyelmeztette a budai vezetést, hogy a Gesztes elleni akció jelentős emberveszteséggel járhat.
A tiltakozás ellenére a készülődés megindult. Caspar értesülései szerint a budai vezír maga is útnak indult, az esztergomi katonákkal együtt pedig több ezer főre becsült haderő gyülekezett Bicske környékén.
A kapudzsi basi végül ismét közbelépett, és megakadályozta Gesztes kifosztását. A tervezett támadás elmaradt.
A történet egyik legérdekesebb részlete a budai oszmán vezetésen belül kialakult véleménykülönbség. Miközben a katonai vezetők egy része megfelelő célpontnak tekintette Gesztest egy megtorló vállalkozáshoz, a központi hatalmat képviselő tisztviselő a vár elleni támadást túlságosan kockázatosnak ítélte.
Felmerül a kérdés, milyen katonai állapotban lehetett ekkor Gesztes, mekkora őrség tartózkodhatott benne, és milyen szerepet játszott a környező terep az erősség védhetőségében. Az ismert levél ezekre nem ad közvetlen választ, de a vár 17. század közepi történetének kutatásához fontos szempontokat kínál.
Az 1652. február 23-i dokumentum eredetije ugyancsak az Österreichisches Staatsarchiv Türkei I. gyűjteményében található (Karton 125, Konvolut 1, fol. 104r–107r).
A következő év végén újabb figyelemre méltó híradás érkezett Gesztesről.
Hans Caspar 1653 decemberében Adolph Ehrenreich Puchheimnek címzett levelében egy magyar portyát követő oszmán megtorló akció előkészületeiről tudósított. A győri katonák Adony környéki támadása után a török végvidéki csapatok eredetileg Tata külvárosának elpusztítását tervezték. A helyi katonai vezetés azonban visszarendelte őket, és a budai vezír megérkezéséig megtiltotta a további károkozást.
A katonák ennek ellenére nem mondtak le a megtorlásról. Caspar értesülése szerint új célpontot választottak: Gesztest.
A levél eredeti német szövege ezúttal egészen világosan fogalmaz a szándékukról:
„in khürzen tagen daß castel Kestus zu überfallen undt in brandt zu steckhen”
Vagyis rövid időn belül meg akarták rohanni és fel akarták gyújtani a gesztesi várat.
Caspar az értesülést kellően fontosnak ítélte ahhoz, hogy Philipp Mansfeld győri főkapitányt is tájékoztassa róla. A levél belső keltezése Tata, 1653. december 18., fennmaradt példányát a bécsi levéltár Türkei I. gyűjteményének 126. kartonja őrzi (Konvolut 2, fol. 95r–v).
Arról, hogy a tervezett támadásra végül sor került-e, az ismertetett dokumentum nem tudósít. A jelentés értékét maga a fenyegetés ténye és annak katonai hírszerzési jelentősége adja. Gesztes neve 1653 végén még olyan célpontként szerepelt a budai oszmán vezetés környezetében, amelynek megtámadásáról a győri főkapitányságot is indokoltnak tartották értesíteni.
A három, egymást követő jelentésből egy olyan végvidéki világ képe bontakozik ki, amelyben a kisebb várak birtoklása, a környező falvak elleni portyák és az egymást követő megtorlások szorosan összekapcsolódtak. Az 1598-ban visszafoglalt Gesztes több mint fél évszázaddal később is szerepelt az oszmán katonai tervekben. Az 1652 februárjában tervezett kifosztás és az 1653 decemberében kilátásba helyezett felégetés különösen figyelemre méltó, hiszen a vár későbbi történetéről a rendelkezésre álló helytörténeti feldolgozások viszonylag kevés részletet közölnek.
A Mantovában és Bécsben fennmaradt dokumentumok, a Fugger-hírlapok elszórt adatai, valamint a Thurzó–Haszán-levelezés együttesen olyan kutatási lehetőséget kínálnak, amely a vár falainak és környezetének régészeti vizsgálatát is kiegészítheti. Különösen érdekes lenne a 17. századi helyőrségi létszámra, a vár javítására, fegyverzetére, ellátására és a környező falvak népesedési viszonyaira vonatkozó iratok további feltárása.
Gesztes történetének számos részlete ma még európai levéltárak iratcsomóiban rejtőzik. A most ismertetett források alapján érdemes tovább keresni őket.
HARTDÉGEN ÁKOS
FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM
- Bagi Zoltán Péter – Domokos György: Nicolino Candido beszámolója Tata és Gesztes 1598-as ostromáról. In: Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenöt éves háború idejéről. Vestigia III. Szerk. Domokos György, W. Somogyi Judit, Szovák Márton. Balassi Kiadó, Budapest, 2020. 26–46. A teljes kötet elérhető az MTA REAL repozitóriumában.
- Archivio di Stato di Mantova (ASMn): Archivio Gonzaga, Corrispondenza estera, Ungheria, busta 533, fascicolo 70. Nicolino Candido levele I. Vincenzo Gonzagához, Gesztes alatt, 1598. augusztus 3.
- Österreichisches Staatsarchiv (ÖStA): Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Hungarica, Allgemeine Akten, Fasc. 132, fol. 56r–v., 111r.; Kriegsarchiv, Alte Feldakten, 1598-8-2 és 1598-8-5.
- Österreichische Nationalbibliothek (ÖNB): Fuggerzeitungen, Cod. 8972, fol. 500r és 513v. Komáromi híradások, 1599. április 30. Fuggerzeitungen – Universität Wien.
- Takáts Sándor: A budai basákról. Történelmi Szemle, 1. (1912), különösen 62. o. Az eredeti levelezés hivatkozása: Országos Levéltár, Thurzó-levéltár, 76. fasc. Gázi Haszán levelei Thurzó Györgyhöz, 1611. március 27. és 1613. március 23. Digitalizált évfolyam.
- Szabados János: Die Berichte Hans Caspars. Az 1652–1653-as Gesztes-említéseket tartalmazó jelentések modern német forrásközlése. Teljes szöveg az Austriaca oldalán.
- ÖStA HHStA, Türkei I., Karton 125, Konvolut 1, fol. 54r–55v. Hans Caspar jelentése, 1652. január 7.
- ÖStA HHStA, Türkei I., Karton 125, Konvolut 1, fol. 104r–107r. Hans Caspar jelentése Johann Rudolf Schmidnek, 1652. február 23.
- ÖStA HHStA, Türkei I., Karton 126, Konvolut 2, fol. 95r–v. Hans Caspar levele Adolph Ehrenreich Puchheimnek, Tata, 1653. december 18. (másolat).