Gesztes vára az oszmán korban
A Gesztesi vár 16–17. századi történetéről sokáig elsősorban azt lehetett tudni, hogy a török háborúk során többször gazdát cserélt, majd katonai jelentőségét elveszítve lassan romlásnak indult. Az utóbbi évtizedek kutatásai, mindenekelőtt az oszmán zsoldjegyzékek feldolgozása, valamint a bécsi levéltárakban fennmaradt jelentések ennél jóval részletesebb képet rajzolnak. Ezekből már a várban szolgáló katonák létszáma, egyes parancsnokok neve, fizetése, sőt néhány esetben származása és szolgálatának egy-egy eseménye is megismerhető. A forrásokból az is kiderül, hogy Gesztes kis mérete ellenére évtizedeken keresztül része volt a Buda nyugati előterét biztosító oszmán végvárrendszernek.
Az oszmánok 1557-ben Tata, Gesztes és Vitány elfoglalásával terjesztették ki uralmukat a Vértes északnyugati peremére. Hegyi Klára kutatásai szerint Gesztes – az oszmán forrásokban Gestöş – 1557 és 1598 között, megszakításokkal, török kézen volt. Tata és Vitány elvesztése után a kisebb várak közül végül Gesztes maradt tartósan az oszmán védelmi rendszer része. Pálffy Géza ezért találóan Tata „török ellenváraként” határozta meg a szerepét.
Az első részletes zsoldjegyzék 1557–1558-ból maradt fenn. A vár őrségét ekkor öt müsztahfiz-szakasz alkotta. A jegyzékben 45 katonát tartottak nyilván, akik közül a szemlén 44 volt jelen. A következő évben 46 név szerepelt a lajstromban, ugyancsak 44 jelenlévővel. Parancsnokuk Oszmán Díváne (Osman Divane) dizdár volt, napi 12 akcse fizetéssel. A szakaszparancsnokok napi 7, a közkatonák általában 6 akcsét kaptak. A névanyag alapján a katonák jelentős része balkáni eredetű lehetett. Az 1558–1559. évi összeírás tizenhét ember származási helyét is megadta: nyolcan Boszniából, heten Hercegovinából, egy katona Szerbiából, egy pedig a Dráva–Száva közötti területről érkezett. Az őrség tehát jórészt nem helyben toborzott emberekből állt.
Az állomány folyamatosan változott. A zsoldjegyzékek haláleseteket, áthelyezéseket, szökéseket és fegyelmi ügyeket is rögzítettek. Az egyik katonát fogságba ejtették, másokat más várakba helyeztek át. 1558–1559-ben két „gesztesi” katonáról azt jegyezték fel, hogy „mártírrá lett”, ami a katonai adminisztráció nyelvén azt jelentette, hogy harcban esett el. Mindez jól érzékelteti, hogy Gesztesen a szolgálat a békeidőszakokban sem jelentett teljes nyugalmat.
1569-ben már ötven müsztahfiz tartozott a várhoz. Öt szakaszba osztották őket, és a szemlén mind az ötvenen jelen voltak, bár a kincstári elszámolásban csak 49 ember fizetése szerepelt. Parancsnokuk ekkor Perváne Hüszejn (Pervane Hüseyn) aga, helyettese Ali kethüda volt. A parancsnok napi 12, helyettese 9 akcsét kapott. Ebben az évben két új embert kellett felvenni: egyikük egy harcban elesett, a másik egy fogságba került katona helyére került. A névanyag mintegy negyven százaléka ekkor is balkáni eredetre utal.
1572–1574 között a létszám lényegében változatlan maradt. A vár parancsnoka ekkor Perváne Abdullah (Pervane Abdullah) aga, helyettese Ferhád Báli (Ferhad Bali) kethüda volt. 1572–1573-ban ötven katona kapott zsoldot, a következő időszakban ötven jelenlévőből 49-et fizettek ki. A katonák készpénzben kapták járandóságukat. 1577 és 1581 között is feltűnően állandó, 49–50 fő körüli létszám mutatható ki, 1591-ben pedig 47 müsztahfiz zsoldját számolták el.
Gesztes tehát nem tartozott a nagy oszmán erősségek közé. Nem hasonlítható Esztergomhoz, Székesfehérvárhoz vagy Budához. Feladata más volt. A kisebb vár a nagyobb erősségek között húzódó határszakaszt ellenőrizte, és egyben Tata irányában biztosította az oszmán területet. A Vértes erdős, nehezen áttekinthető vidékén egy negyven-ötven fős állandó őrség már érzékelhető katonai erőt jelentett. Hegyi Klára az 1570 körüli védelmi rendszert ismertetve Gesztest a Buda nyugati előterében fekvő kisebb segéderősségek közé sorolja.
A vár helyzete 1588 őszén vált ismét mozgalmassá. Gregoróczy Vince győri és Huszár Péter pápai kapitány mintegy kétezer emberrel indult portyára. Hozzájuk csatlakozott Radics vajda kétszáz katonával. Radics korábban Gesztesen is szolgált, ezért jól ismerte a várat és környékét. Istvánffy Miklós elbeszélése szerint az eredeti cél nem feltétlenül Gesztes elfoglalása volt, de amikor a portyázók nem találtak nagyobb oszmán csapatot, Radics javaslatára a vár ellen fordultak. November 9-én éjszaka közelítették meg az erősséget, majd a gyalogság hirtelen megrohanta a kaput. Mire az őrség fegyvert foghatott és az ágyúkat használhatta volna, a támadók bejutottak az alsóbb várterületre. A török katonák a felső várba húzódtak vissza, végül szabad elvonulás fejében feladták Gesztest. Istvánffy hatvan főre teszi az elvonuló őrség létszámát. Fegyvereiket magukkal vihették, a tüzérséget, a hozzá tartozó felszerelést és az élelmiszerkészleteket azonban hátra kellett hagyniuk.
Az esemény diplomáciai üggyé vált. A budai pasa már a támadás előtt tudott a Gesztes ellen készülő hadmozdulatokról, és tiltakozott miattuk. A vár elfoglalásának híre Konstantinápolyig jutott. Bartholomäus Pezzen Habsburg követ 1588. november 30-án és december 1-jén Rudolf császárnak küldött jelentésében beszámolt arról, hogy Gesztes bevételének biztos híre a Portán is ismertté vált. Ferhat pasa budai kinevezése után külön érdeklődött a vár helyzete felől; a szerájban pedig az a hír járta, hogy fejvesztés terhe mellett vállalta az előző években elveszített erősségek visszaszerzését. A jelentés ma az Österreichisches Staatsarchiv Türkei-gyűjteményében található.
Gesztes végül ismét oszmán kézre került. Az 1590-es évek elejéről fennmaradt zsoldjegyzék már a vár történetének legnagyobb ismert török helyőrségét mutatja. Az első szemlén ötven müsztahfiz mellett huszonöt azabot és martalócot írtak össze, vagyis összesen 75 embert. Egy későbbi, 1596 előtti szemlén már csak 41-en voltak: 33 müsztahfiz és nyolc azab, illetve martalóc. Az időközben keletkezett veszteségek pótlására további hat katonát vettek fel.
Ebből az időből több tiszt nevét is ismerjük. A müsztahfizok élén Malkocs (Malkoç) aga állt napi 12 akcse fizetéssel, helyettese Ibrahim Bekir kethüda napi 9 akcsét kapott. Az azabok és martalócok parancsnoka Musztafa Ali (Mustafa Ali) aga volt, akinek napi 24 akcse járt, helyetteseként pedig Dzsáfer Díváne (Cafer Divane) szolgált napi 11 akcséért. Az azabok között egy reis, a kisebb egységek élén serodák szolgáltak. A martalócok között keresztény katonák is voltak. Hegyi Klára feldolgozása hat keresztényt mutat ki az állományban.
A Gesztest védő katonákat tábori hadműveletekben is alkalmazták. 1597 októberében nyolc gesztesi katona zsoldját emelték meg azért, mert a hadseregben tanúsított vitézségükkel kitűntek. Öten a müsztahfizok közül kerültek ki, mellettük Musztafa Ali aga, egy azab és egy martalóc részesült jutalomban. Heten napi egy, egyikük két akcse emelést kapott. A forrás nem közli mind a nyolc ember nevét a modern feldolgozásban, ezért ezek pótlásához vissza kell térni az eredeti oszmán zsoldjegyzékhez. Az adat mégis jelzi, hogy a gesztesi őrség katonái a tábori hadjáratokban is részt vettek.
A vár oszmán korszakának utolsó nagy fordulata 1598 nyarán következett be. Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós mintegy húszezer főnyi császári-királyi serege július végétől gyors hadjáratba kezdett. Tata elfoglalása után Gesztes következett. A had augusztus 3-án hajnalban indult meg a Vértes felé, Schwarzenberg pedig huszárokat küldött előre.
A korábban több tucat katonával őrzött várban ekkor a Habsburg jelentések szerint mindössze három török maradt. Ezt nem tekinthetjük a rendes helyőrség létszámának. Az oszmán zsoldjegyzékekből ismert nagyobb őrség ekkorra felbomlott, katonái részben másutt szolgálhattak. A három Gesztesen maradt ember az előőrs megjelenésekor az erdőbe menekült. Távozásuk előtt megkísérelték felrobbantani a várat, de a robbanás csak kisebb károkat okozott. Az 1598. évi hadjáratról készült jelentés szerzője szerint megfelelő őrséggel Gesztes legalább egy napig ellenállhatott volna.
A bevonulók jelentős fegyverkészletet találtak. A forrás hét nagy ágyút, további hét fémágyút, huszonnyolc szakállas puskát és tizennyolc hosszú csövű puskát említ, a hozzájuk tartozó lőporral és munícióval együtt. A felszerelés mennyisége jól mutatja, hogy a háromfős őrség csak a vár történetének utolsó pillanatát jelenti. Schwarzenberg az elfoglalt Gesztesen 75 hajdút hagyott hátra.
Az eseményről Itáliába is eljutott a hír. Egy Viterbóban kiadott korabeli avviso Gesztest kellemes fekvésű, vadban gazdag helyként írta le. A katonák állítólag napokon át vadásztak a környező erdőkben, és egy rendkívüli méretű vaddisznót is elejtettek. A történet kiszínezett részleteit aligha lehet szó szerint elfogadni, maga a leírás azonban ritka kortárs pillanatfelvétel a vár környezetéről. A tudósítás alapjául szolgáló hírek 1598. augusztus 8-án Bécsből keltezett levelekből származtak.
Az 1598-as események után az oszmán nyilvántartásban még tizenöt gesztesi azab jelenik meg. Feltehetően Budán folytatták szolgálatukat, Musztafa aga pedig bekerült a budai csauszok közé. Ezzel Gesztes több évtizedes oszmán helyőrségi korszaka lezárult.
A vár története azonban ezzel nem ért véget. A 17. század közepére állapota már rossz lehetett. Egy 1652. évi költségvetés szerint a bástyafal mintegy tizenegy öl hosszúságban és négy öl magasságban leszakadt, a kapu is javításra szorult, melynek helyreállítási munkájára 400 forintot fordítottak. A vár tehát ekkor még használható erősségnek számított, amelynek fenntartására pénzt áldoztak.
Az eddig ismert történethez egy külföldi levéltári kutatásokon alapuló adat újabb mozzanatot tesz hozzá. Georg B. Michels 2021-ben megjelent munkájában a bécsi Haditanács iratai alapján azt írja, hogy 1668 februárjában egy oszmán katonai különítmény – feltehetően Érsekújvár felől – Gesztes várát megbontotta, és több szekérnyi követ szállított el onnan. Az esemény a vasvári békét követő bizonytalan határhelyzetbe illeszkedett, amikor az oszmán határparancsnokok több helyen igyekeztek megakadályozni a kisebb Habsburg véghelyek újjáépítését.
Ez az adat a vár építéstörténete szempontjából komoly jelentőségű. A gesztesi romok későbbi kőbányaként való használata ismert jelenség, de az 1668-as esemény arra utal, hogy a falak szervezett bontása már korábban megkezdődött. A „több szekérnyi kő” természetesen nem jelenti azt, hogy az oszmán katonák ekkor rombolták le az egész várat. Michels forrása bontásról és építőanyag elszállításáról beszél, melynek pontos mértékét csak az eredeti iratok vizsgálatával lehet meghatározni.
Az eseményhez Michels két közvetlen bécsi forrást ad meg. Az egyik Raimondo Montecuccoli 1668. március 6-án I. Lipóthoz intézett jelentése, a másik az Udvari Haditanács 1668. március 11-én Mahmud budai pasához küldött levele.
A Gesztesen név szerint kimutatható oszmán katonai vezetők jelenleg a következők:
Oszmán Díváne (Osman Divane) – dizdár, 1557–1559;
Perváne Hüszejn (Pervane Hüseyn) – aga, 1569;
Ali – kethüda, Perváne Hüszejn helyettese, 1569;
Perváne Abdullah (Pervane Abdullah) – aga, 1572–1574;
Ferhád Báli (Ferhad Bali) – kethüda, 1572–1574;
Malkocs (Malkoç) aga – a müsztahfizok parancsnoka, az 1590-es évek első felében;
Ibrahim Bekir – kethüda, Malkocs aga helyettese;
Musztafa Ali (Mustafa Ali) – az azabok és martalócok agája;
Dzsáfer Díváne (Cafer Divane) – kethüda, Musztafa Ali helyettese.
A név szerint ismert tisztek azonban csak egy részét jelentik annak a több tucat oszmán katonának, akik a 16. század második felében Gesztesen szolgáltak. Az egyszerű várkatonák neveit Hegyi Klára összefoglaló munkája már nem közli, az eredeti oszmán zsoldjegyzékek viszont megőrizték őket. Ezek közül több ma az Österreichische Nationalbibliothek gyűjteményében található (Cod. Mixt. 614, 61–62.; Cod. Mixt. 633, 67.; Cod. Mixt. 642, 77.; Cod. Mixt. 626, 81–82.), az 1590-es évek egyik fontos összeírását pedig az isztambuli oszmán levéltár őrzi (MAD 3370, 134–136.). E források részletes feldolgozása révén idővel talán azoknak az egyszerű katonáknak a neveit is megismerhetjük, akik évszázadokkal ezelőtt Gesztes falai között teljesítettek szolgálatot. A vár oszmán kori történetének kutatása tehát ezzel korántsem ért véget.
HARTDÉGEN ÁKOS
Források és irodalom
Hegyi Klára: A török hódoltság várai és várkatonasága. I–III. História–MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2007. Gesztes: II. köt., 652–656.
Klára Hegyi: The Ottoman Military Organization in Hungary. Fortresses, Fortress Garrisons and Finances. Klaus Schwarz Verlag, Berlin, 2018, p. 367, „Kale-i GESTÖŞ (Hu. Gesztes)”. A közölt adatok közvetlenül az oszmán zsold- és szemlejegyzékeken alapulnak.
Az eredeti oszmán helyőrségi források közül: Österreichische Nationalbibliothek, Cod. Mixt. 614, pp. 61–62 (1557–1558); Cod. Mixt. 633, p. 67 (1558–1559); Cod. Mixt. 642, p. 77 (1569); Cod. Mixt. 626, pp. 81–82 (1572–1574). Başbakanlık Osmanlı Arşivi/BOA: MAD 1561, pp. 142, 172, 328; MAD 498, pp. 26, 54, 114; MAD 3762, p. 6; MAD 3370, pp. 134–136.
Pálffy Géza: A császárváros védelmében. A győri kapitányság története 1526–1598. Győr, 1999. Gesztesnek az oszmán végvárrendszerben betöltött szerepéhez.
Istvánffy Miklós: Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV, illetve magyar fordítása. Az 1588. novemberi gesztesi rajtaütés elbeszéléséhez. A történet modern ismertetése az eredeti Istvánffy-szöveggel együtt hozzáférhető.
Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv: Türkei I, Karton 68, Konv. 2, 1588.11., fol. 283–291, 297–298. Bartholomäus Pezzen jelentése Rudolf császárnak, 1588. november 30.–december 1.; Gesztes elfoglalásának konstantinápolyi visszhangjáról és Ferhat pasa reakciójáról.
Tóth Sándor László: A bakonyi „villámhadjárat” (1598. július–augusztus). Acta Historica 146 (2021), 81–93., különösen 88–90.
Bagi Zoltán Péter – Domokos György: Nicolino Candido beszámolója Tata és Gesztes 1598-as ostromáról. In: Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenöt éves háború idejéről, Vestigia 3, Budapest, 2020, 26–46.
Az 1598. évi események bécsi elsődleges forrásai Tóth Sándor László hivatkozásai alapján: ÖStA HHStA, Hungarica Allgemeine Akten, Fasc. 132, fol. 56r–v; Fasc. 132, fol. 111r; Fasc. 133, fol. 101v, továbbá az Österreichisches Staatsarchiv Kriegsarchiv vonatkozó iratai.
Lévai János (ford., szerk.): Új bécsi tudósítások a tatai, veszprémi és palotai erődök és más helyek elfoglalásáról. Documenta Historica 13., Szeged, 1993. Az 1598-as hadjáratról szóló viterbói avviso és a Gesztes környéki vadászat történetének forrása.
Georg B. Michels: The Habsburg Empire under Siege. Ottoman Expansion and Hungarian Revolt in the Age of Grand Vizier Ahmed Köprülü (1661–76). McGill-Queen’s University Press, 2021, 55. oldal, 98. jegyzet. Gesztes 1668. februári oszmán bontásáról és több szekérnyi kő elszállításáról.
Az 1668-as bontás Michels által idézett elsődleges forrásai: ÖStA KA, Alte Feldakten 1668, Fasc. 3, Nr. 3, fol. 64r–v, Raimondo Montecuccoli jelentése I. Lipóthoz, 1668. március 6.; valamint ÖStA HHStA, Turcica I. 140/2, fol. 55v, az Udvari Haditanács levele Mahmud budai pasához, 1668. március 11.