„EXPUGNAVIMUS”

Gesztes első dokumentált ostroma

Gesztes középkori várának történetében az 1494. esztendő különleges helyet foglal el. Ekkor találkozunk első ízben olyan, egykorú írott forrással, amely egyértelműen fegyveres cselekményről, a vár ostrommal történt elfoglalásáról tudósít. Az esemény körülményei sokáig csak töredékesen voltak ismertek, az utóbbi évtizedek kutatásai azonban lehetővé tették, hogy Gesztes bevételét egy jóval nagyobb politikai és katonai konfliktus részeként értelmezzük.

A történet középpontjában Újlaki Lőrinc herceg, a Jagelló-kor egyik legnagyobb hatalmú magyar főura áll. Apjától, Újlaki Miklós boszniai királytól hatalmas birtokkomplexumot örökölt, amelynek része volt a Vértesben fekvő Gesztes vára is. A Mátyás király 1490-ben bekövetkezett halálát követő hatalmi harcokban Lőrinc kezdetben Corvin Jánost támogatta, és kapcsolata az új királlyal, II. Ulászlóval később sem vált zavartalanná.

Az 1490-es évek első felére az ellentétek egyre élesebbé váltak. Újlakit azzal vádolták, hogy kapcsolatokat tart fenn az oszmánokkal, emberei konfliktusba kerültek a királyi adószedőkkel, és a herceg több alkalommal nyíltan is szembehelyezkedett az uralkodó akaratával. Az egyes vádak valóságtartalma ma már nem minden esetben állapítható meg. Különösen óvatosan kell kezelni a törökökkel való együttműködésre vonatkozó híradásokat, hiszen az efféle vádak a késő középkori politikai küzdelmek jól ismert eszközei közé tartoztak. Annyi azonban bizonyos, hogy 1494 őszére II. Ulászló és Újlaki Lőrinc viszonya nyílt fegyveres konfliktussá fajult. A király 1494 novemberében Bácsra rendelte a herceget, hogy tisztázza magát az ellene felhozott vádak alól. Újlaki személyesen nem jelent meg, hanem követet küldött maga helyett. Röviddel ezután megkezdődött a birtokai ellen indított királyi hadjárat. A hadműveletek súlypontja kezdetben a Délvidéken volt. November végétől királyi csapatok ostromolták Újlakot, a herceg névadó és egyik legfontosabb erősségét. A királyi számadáskönyvek tanúsága szerint az ostromhoz tüzéreket, puskaport, kőgolyókat, szekereket, ácsokat és más mestereket is mozgósítottak. December közepére Újlak elesett, és II. Ulászló december 22-én már innen adott ki oklevelet.

A hadjárat ezzel párhuzamosan Újlaki távolabbi birtokaira is kiterjedt. Ennek egyik, eddig kevés figyelmet kapott hadszíntere volt a Vértes vidéke.

Antonio Bonfini, a korszak udvari történetírója a hadjárat eseményei között röviden megemlíti, hogy egy bizonyos „Petrus Bathianus” Tata közelében két kisebb erősséget szerzett meg: az egyiket erővel, a másikat megadás útján. Bonfini sajnálatos módon nem nevezi meg a két helyet, és megfogalmazása önmagában nem tenné lehetővé biztos azonosításukat. A térség késő középkori birtokviszonyainak ismeretében azonban aligha lehet kétséges, hogy az Újlaki kezén lévő két közeli erősségről, Gesztesről és Gerencsérről lehetett szó. A két vár sorsát más források is figyelemre méltó módon megvilágítják. Gerencsér esetében arra utalnak az adatok, hogy komolyabb fegyveres ellenállás nélkül került királyi kézre. Gesztes esetében viszont egészen más történt. II. Ulászló 1494. december 22-én, Újlakon kelt oklevele Gesztest már elfoglalt várként említi. Az uralkodó ekkor a Geszteshez tartozó Esztergom megyei Úrsáp birtokot Bajnai Both Andrásnak és testvérének, Ambrusnak adományozta. Az oklevél indoklásának egyik rövid latin fordulata különösen jelentős:

expugnavimus.

Vagyis: „ostrommal bevettük”, „harccal elfoglaltuk”.

Ez az egyetlen szó lényegében eldönti azt a kérdést, hogy Gesztes 1494-ben birtokátadás révén vagy katonai erővel jutott-e II. Ulászló kezére. A december 22-i oklevél és Bonfini elbeszélésének összevetése alapján így igen valószínű, hogy a történetíró által említett két Tata környéki erősség közül Gesztes volt az, amelyet erővel foglaltak el, míg Gerencsér adta meg magát. A két forrás egymástól eltérő módon, de jól kiegészíti egymást. Az ostrom pontos időpontját nem ismerjük. Annyi bizonyos, hogy 1494 decemberében történt, és december 22-én már befejeződött. II. Ulászló maga ekkor nem tartózkodott a Vértesben: itineráriuma alapján a király a délvidéki fő hadszíntéren, Újlak környékén volt. Gesztes bevétele tehát az Újlaki-birtokok ellen egyszerre több irányban folyó hadműveletek egyik északi epizódja volt.

Az ostrom parancsnokának személye már kevésbé egyértelmű.

Bonfini „Petrus Bathianus”-t nevezi meg a Tata környéki akció vezetőjeként. Az azonosítással azonban régóta probléma van, mivel 1494-ben nem ismert olyan Batthyány Péter, aki megfelelően illeszkedne az eseményekhez. Schmidtmayer Richárd ezért azt vetette fel, hogy Bonfini szövegében névtorzulással van dolgunk, és a szereplő valójában Butkai Péter lehetett.

Az elképzelés több szempontból is figyelemre méltó. Butkai ebben az időben királyi szolgálatban állt, Tata környékéhez is kötődött, és az Újlaki elleni hadjárat résztvevőjeként más forrásokból is ismert. Nevének eltorzítása a korabeli és későbbi másolatokban önmagában sem volna szokatlan. Mindez azonban nem változtat azon, hogy az azonosítás jelenleg történészi következtetés, nem pedig közvetlen okleveles adat. Gesztes ostromának vezetőjeként ezért Butkai Pétert csak megfelelő óvatossággal nevezhetjük meg.

Még kevesebbet tudunk magáról az ostrom lefolyásáról. Nem ismerjük az akkori gesztesi várnagy nevét, sem az őrség létszámát. Nem tudjuk, hány napig tartott az ellenállás, mekkora királyi erő vonult a vár alá, és milyen veszteségekkel járt a harc. Arra sincs közvetlen bizonyíték, hogy alkalmaztak-e tüzérséget. Ez utóbbi kérdés különösen csábító. Az Újlaki Lőrinc elleni hadjáratban a királyi sereg más váraknál bizonyíthatóan használt ágyúkat. Újlak ostromához jelentős mennyiségű hadianyagot szállítottak, később pedig Kaposújvár ostrománál is kimutatható a tüzérség jelenléte. Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy Gesztes falait is ágyútűzzel törték volna. Amíg erre helyi írott vagy régészeti bizonyíték nem kerül elő, az ágyúk szerepe lehetőség marad.

Hasonló óvatossággal kell kezelni az ostrom régészeti nyomainak kérdését is. A ma látható vár számos későbbi átépítés eredménye. A török veszély fokozódásával, különösen a 16. századtól Gesztes katonai szerepe erősen megnövekedett, és védművei is jelentősen átalakultak. Az 1494-ben ostromolt erősség ezért nem azonos minden részletében azzal a várral, amelyet a török kori források vagy a későbbi romállapot alapján elképzelünk.

Az ostrom utáni hónapok eseményei ugyanakkor arra utalnak, hogy a király fontosnak tartotta Gesztes megtartását és használható állapotba hozását. 1495. március 11-én II. Ulászló Somi Józsának, a délvidéki harcokban is jelentős szerepet játszó főúrnak adta zálogba a várat. Néhány héttel később, március 29-én a fehérvári káptalan már Somi birtokba iktatásáról tett jelentést. A későbbi forrásokból úgy tűnik, hogy az eredeti zálogösszegen felül további 1000 forintot a vár épületére kellett fordítani.

Ez az adat felveti annak lehetőségét, hogy az összeg legalább részben az 1494. decemberi ostrom során keletkezett károk helyreállítását szolgálta. Bizonyítani azonban ezt sem lehet. Az építési pénz ugyanúgy szolgálhatta a vár általános javítását, korszerűsítését vagy lakhatóságának javítását. Éppen ezért különösen fontos lenne az erre vonatkozó források további vizsgálata.

A szakirodalomban időnként az is megjelenik, hogy Somi Józsa maga is részt vett Gesztes elfoglalásában. Közvetlen bizonyíték azonban erre jelenleg nem ismert. A részletesebb forrásanyagban Somi csak a következő évben, a vár zálogbirtokosaként jelenik meg. Nem lehet kizárni katonai részvételét, de tényként ma még nem állítható.

Az 1494-es események után Gesztes tartósan kikerült Újlaki Lőrinc kezéből. A herceg elleni hadjárat 1495-ben tovább folytatódott: több erősségét elfoglalták, végül pedig Bakócz Tamás közvetítésével megegyezés született közte és a király között. Bár Újlaki kegyelmet kapott, Gesztes visszaszerzésére nincs adat. Az 1494. évi ostrom egy országos főúri hatalmi konfliktus részeként zajlott, és ugyanannak a hadjáratnak az eseményeihez tartozott, amelynek során Újlak, Kaposújvár és számos más erősség is királyi kézre került. Gesztes története szempontjából különös jelentőséget ad az eseménynek, hogy ez az első olyan ostrom, amelynek megtörténtét egyértelmű, közel egykorú forrás igazolja.

Nem ismerjük a támadás irányát, a harc időtartamát, és azt sem, hogy dördültek-e ágyúk a vár alatt. A december 22-én Újlakon kiállított oklevél egyetlen szava azonban több mint ötszáz év távolságából is világosan szól:

expugnavimus – ostrommal bevettük.

HARTDÉGEN ÁKOS

Források

1. II. Ulászló király oklevele, Újlak, 1494. december 22.
   Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény: DF 233483.
   Ez a Gesztes ostromára vonatkozó közvetlen forrás. Az oklevélben szereplő expugnavimus kifejezés igazolja, hogy a várat katonai erővel foglalták el. Schmidtmayer is ezt az oklevelet hivatkozza az 1494. decemberi események kapcsán.
2. Antonio Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades, V. IV. 171.
   Bonfini itt írja le, hogy „Petrus Bathianus” Tata közelében két erősséget szerzett meg, „az egyiket erővel, a másikat megadás útján”:
   „Petrus Bathianus duobus prope Tatham oppidulis, altero vi, altero deditione potitus est.”
   Kritikai kiadás: Antonius de Bonfinis: Rerum Ungaricarum Decades. Ed. I. Fógel – B. Iványi – L. Juhász, IV/1. Budapest, 1941. A kritikai kiadás bibliográfiai adatai az MTA/BTK szövegtárában is ellenőrizhetők.
3. Ernuszt Zsigmond kincstartó 1494–1495. évi számadáskönyve.
   Eredeti: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Cod. Lat. medii aevi 411. A forrás a királyi udvar, a hadjárat és a kapcsolódó katonai kiadások egyik alapvető dokumentuma.
   Modern kiadása: Neumann Tibor: Registrum Proventuum Regni Hungariae. A Magyar Királyság kincstartójának számadáskönyve (1494–1495). Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet, 2019.
4. II. Ulászló oklevele Somi Józsa gesztesi zálogbirtokáról, 1495. március 11.
   MNL OL: DL 88795; másolata: DL 56797. Schmidtmayer szerint ekkor zálogosította el a király Gesztest Somi Józsának.
5. A fehérvári káptalan jelentése Somi Józsa birtokba iktatásáról, 1495. március 29.
   MNL OL: DL 88795; másolata: DL 56797. Az iktatás ellentmondás nélkül történt.
6. A Gesztesre fordítandó 1000 forintra vonatkozó későbbi forráskivonat.
   Közli: Reizner János: A gróf Esterházi család pápai levéltára. Történelmi Tár, 1893, 601–616., különösen 615. Schmidtmayer erre hivatkozva írja, hogy a várat előbb vélhetően 4000 forintért zálogosították el, és további 1000 forintot a vár épületére kellett fordítani.

Szakirodalom

7. Fedeles Tamás: A király és a lázadó herceg. Az Újlaki Lőrinc és szövetségesei elleni királyi hadjárat, 1494–1495. Szeged, Szegedi Középkorász Műhely, 2012. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 27.)
   Ez az 1494–1495. évi hadjárat alapvető modern feldolgozása.
8. Schmidtmayer Richárd: Vitány, Gesztes, Tata, Gerencsér várai és uradalmai a késő középkorban. Doktori disszertáció, ELTE BTK, Budapest, 2015.
   Schmidtmayer azonosítja Bonfini két Tata környéki erősségét Gesztes és Gerencsér várával, és ő veti fel, hogy a Bonfininél szereplő „Petrus Bathianus” valójában Butkai Péter lehetett.
   
9. Schmidtmayer Richárd: „Gerencsér és várának története az írott források alapján.” Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 16. (2010), 69–86.
   
10. Kovács Biank Gina: „Gesztes vára.” Castrum 19. (2016/1–2), 174–177.
    
11. Schmidtmayer Richárd: „Gerencsér vára.” Castrum 19. (2016/1–2), 178–182.
    
12. G. Sándor Mária: „A Vértes hegység középkori várai.” Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1968), 245–261.