A Gesztesi vár kora újkori történetéhez egy 1812 júliusában, Csákváron kelt jelentés szolgáltat figyelemre méltó adatokat. Szalay János „Alázatos Relatio” címmel fennmaradt beszámolója a vár kapujának közelében talált ezüstpénzekről és az előkerülésük nyomán elrendelt helyszíni vizsgálatról tudósít. Az irat a megtalálók nevét, a lelőhely hozzávetőleges meghatározását, továbbá néhány érme feliratát is megőrizte. A vár leletanyagának vizsgálatában ezért akkor is számításba vehető, ha az egykor előkerült pénzek jelenlegi őrzési helyét nem ismerjük.
A jelentés szerint 1812. június 23-án Hartegen András fia, János és Bernhart József fia, Jakab egy-egy ezüstpénzt talált „a Vár Kapun kívül a fal mellett”. A két megtaláló életkoráról és a várnál tett látogatásuk céljáról nincs adatunk. Gyermekként való megjelölésük tehát a forrás alapján nem igazolható. A lelőhely leírása ugyanakkor egyértelműen a kapun kívüli területre utal, bár annak pontos helyét a mai épületmaradványokhoz további vizsgálat nélkül nem rendelhetjük hozzá.
Június 28-án Milhamer János szolgája, Mihály újabb nagyobb ezüstpénzt talált. Ugyanezen a napon Hartegen szolgája a porból egy kisebb, rossz állapotú ezüstkrajcárt vett fel. Ennek verési évét Szalay 1520-ként jegyezte fel. A leletek így több alkalommal, különböző személyek révén kerültek elő. Ez a körülmény a későbbi vizsgálat indítékát is érthetővé teszi, hiszen további pénzek előkerülésének lehetőségével számolhattak.
Szalay június 28-án értesült a leletekről. Bevezetőjében három régi, „két forintos” ezüstpénzt említett, majd a falu bírója útján maga elé hívatta a megtalálókat. A három darabot átvette, és velük együtt felment a várhoz, hogy megmutassák előkerülésük helyét. A beszámoló ezzel a lelet körülményeinek tudatos tisztázására irányuló eljárást rögzít. A „két forintos” megnevezést azonban az 1812-ben alkalmazott értékmeghatározásként kell kezelnünk, amely önmagában nem elegendő a pénzek eredeti címletének meghatározásához.
A jelentés numizmatikai szempontból leginkább hasznosítható része a három nagyobb ezüstpénz feliratainak lejegyzése. Az egyik darabon Georgius és Albertus neve, a brandenburgi őrgrófi cím és az 1542-es évszám szerepelt. Hátlapjáról Szalay a „Si Deus pro nobis, quis contra nos” mondatot másolta le, amelynek jelentése „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” A név- és címadatok György és Albert őrgrófok közös pénzverésére utalnak. A dán Nemzeti Múzeum pénzgyűjteménye is őriz a nevükhöz kapcsolt, 1542-es brandenburgi példányt. A gesztesi darab részletes típusmeghatározásához ugyanakkor magának az érmének vagy hiteles képi ábrázolásának vizsgálata volna szükséges.
A második pénzen Ferdinánd neve és királyi címei voltak olvashatók, verési évét azonban a jelentés nem adta meg. A harmadik darabon V. Károly római császár neve és az 1541-es évszám szerepelt. A lejegyzett feliratok alapján a három nagyobb ezüst a 16. századi pénzforgalomhoz kapcsolható. E megállapítás természetesen a jelentésben közölt olvasatokra támaszkodik, amelyek ellenőrzésére az eredeti pénzek hiányában korlátozott lehetőségünk van.
A leletek bejelentését követően helyszíni próbát rendeltek el. Június 30-án egy kőműveslegény közreműködésével, létráról megbontották a fal hozzáférhető részét, majd annak tövénél kapával átforgatták a földet. A keresés módja arra utal, hogy a pénzek eredetét a falazatban vagy közvetlen környezetében feltételezték. A beszámoló azonban sem falüreget, sem pénzeket tartalmazó edényt nem említ. A falbontás tehát a vizsgálók feltevését dokumentálja, az elrejtés helyét és módját nem bizonyítja.
A június 30-i beavatkozás során további pénzt nem találtak. Szalay ugyanakkor arról is beszámolt, hogy előző nap újabb két darab került elő, amelyeket a megtalálók személyesen a gróf kezébe adtak. A jelentés készítésének idején Gesztes földesura gróf Esterházy Miklós (1775–1856), a tatai és gesztesi uradalmak birtokosa volt. E pénzek feliratairól, méretéről és pontos lelőhelyéről már nem közölt adatokat. A jelentés összesen hat pénzdarabról tesz említést, de valamennyi összetartozását a leírás alapján nem állapíthatjuk meg.
Szalay a további keresést több idő és más eszközök szükségességére hivatkozva elhalasztotta. A folytatásról a vizsgált iratban nincs adat. Ugyancsak tisztázatlan a pénzek későbbi sorsa, így múzeumi gyűjteménybe vagy magántulajdonba kerülésüket sem követhetjük nyomon.
A lelet értelmezésében elsősorban az előkerülés körülményeinek hiányos ismerete szab határt a következtetéseknek. Az azonos környezetben, rövid időn belül talált pénzek felvetik egy szétszóródott pénzlelet lehetőségét. Ennek igazolásához azonban hiányoznak a pontos helyszíni megfigyelések. Egykorú elrejtésüket, közös tulajdonosukat vagy valamely hadieseményhez való kapcsolatukat ezért nem tekinthetjük bizonyítottnak. Az 1542-es veret legfeljebb azt jelzi, hogy e darab elhelyezése ennél az évnél korábban nem történhetett meg. A pénz hosszabb ideig is forgalomban maradhatott, így a verési év az elvesztés vagy elrejtés időpontját nem határozza meg.
Az 1812-es jelentés a Gesztesi várból előkerült, részben azonosítható 16. századi pénzek írott dokumentuma, egyúttal a romoknál végzett korai leletkeresés emléke. Értékét a konkrét leletadatok mellett az adja, hogy bemutatja a helyi megtalálók, a falu bírója és a vizsgálatot végző személy szerepét. A vár régészeti kutatásában e közlés olyan forrásként használható fel, amelynek adatai a későbbi feltárások eredményeivel összevethetők, miközben következtetéseinket a korabeli megfigyelések pontosságához kell igazítanunk.
HARTDÉGEN ÁKOS
FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS IRODALOM
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, P 187, I. A. 1., No. 6. Szalay János Alázatos Relatio című jelentése, Csákvár, 1812. július.
Nationalmuseet, Den Kgl. Mønt- og Medaljesamling. Georg, Albert, Brandenburg, 1542. Leltári szám FP 219.6, objektumazonosító 789983. Összehasonlító példány. https://samlinger.natmus.dk/kmm/object/789983