A GESZTESIEK KÜZDELME A MEGÉLHETÉSÉRT 1824-BEN
1824 nyarán Gesztes lakói kétségbeesett hangú kérvényben fordultak az Esterházy-uradalomhoz. A mindössze néhány száz lelket számláló község lakossága földet, rétet és legelőt kért, mert a falu szűk határa már nem biztosította megélhetésüket. Panaszaik egy olyan esztendőben fogalmazódtak meg, amikor a Dunántúlon rendkívüli tavaszi hideget és száraz nyarat jegyeztek fel. A levéltárban fennmaradt iratok a 19. századi Gesztes mindennapi életének különösen szemléletes dokumentumai.
A 19. század első évtizedeiben Gesztes még fiatal településnek számított. A török háborúk idején elnéptelenedett vidék újratelepítése a 18. század harmincas éveiben kezdődött meg, amikor az Esterházy-uradalom elsősorban az erdők hasznosítására alkalmas munkásokat telepített a Vértes északi részére. Az itt letelepedett, túlnyomórészt német ajkú családok megélhetését kezdetben a favágás, a szénégetés, a mészégetés és a fuvarozás biztosította. Mindezek mellett kisebb földterületeket is műveltek, állatokat tartottak, és igyekeztek előteremteni családjuk mindennapi szükségleteit.
A természeti adottságok azonban korlátozták a község fejlődését. A szűk völgyet minden oldalról uradalmi erdők határolták, a művelhető földterület csekély volt, a meglévő szántók egy része pedig gyenge termőképességűnek bizonyult. A lakosság gyarapodásával egyre égetőbbé vált a földhiány. A község lakói újabb területek feltörésével és bérbevételével próbáltak javítani helyzetükön, ehhez azonban az uradalom hozzájárulására volt szükségük.
A föld és az erdő használatának kérdése így a falu életének meghatározó problémájává vált. A gesztesiek munkájukkal jelentős szerepet vállaltak az uradalmi gazdaság működtetésében, saját megélhetésük biztosítása azonban mind nehezebbé vált.
A nehézségek egy olyan időszakban jelentkeztek, amikor Európa éghajlatát még az úgynevezett kis jégkorszak késői szakaszának változékonysága jellemezte. A 19. század első felében a Kárpát-medencében gyakran fordultak elő szokatlanul hideg tavaszok, csapadékos időszakok és száraz nyarak. Az időjárási szélsőségek különösen érzékenyen érinthették azokat a közösségeket, amelyek mezőgazdasági termelése kis földterületre és korlátozott tartalékokra épült.
Az 1824-es esztendő időjárásáról Rácz Lajos éghajlattörténeti kutatásai szolgálnak fontos adatokkal. A történeti feljegyzések alapján a Dunántúlon az év márciusa rendkívül hideg volt. A kutató által feldolgozott, 1801 és 1850 közötti időszakban ez az egyetlen március, amelyet a korabeli adatok alapján a rendkívül hideg kategóriába lehetett sorolni. A szokatlanul hosszan elhúzódó téli időjárás késleltethette a növényzet tavaszi fejlődését, és lerövidíthette a mezőgazdasági munkák számára kedvező időszakot.
A tavaszi hideget száraz nyár követte. A dunántúli időjárási rekonstrukciók szerint 1824 júliusa és augusztusa a korszak különösen száraz nyarai közé tartozott. A csapadékhiány a takarmánytermelés és a legelők állapota szempontjából is kedvezőtlen lehetett, bár ennek közvetlen gesztesi következményeiről egyelőre nem került elő részletes terméskimutatás.
Fontos körülmény, hogy a Dunántúl búzatermése 1824-ben összességében nem számított rossznak. Ez is arra figyelmeztet, hogy a község megélhetési viszonyait az országos vagy regionális terméseredmények alapján nem lehet pontosan megítélni. A kevés földdel rendelkező gesztesiek számára a száraz időszak akkor is komoly nehézséget jelenthetett, ha a kedvezőbb adottságú vidékeken megfelelő gabonatermést takarítottak be.
Ebben a környezetben érdemes megvizsgálni a község 1824-ben keletkezett folyamodványait. Július 16-án Gesztes község lakói német nyelvű kérvényt intéztek az uradalom jószágkormányzójához. A levél hangvétele szokatlanul kétségbeesett. A község képviselői előadták, hogy már az előző esztendőben is segítséget kértek, de helyzetük tovább romlott.
Panaszuk szerint sem elegendő legelőjük, sem megfelelő takarmánytermő területük nem volt. A rendelkezésükre álló szántóföldeket kevésnek és gyengének nevezték, s megemlítették, hogy azokat a vízmosások is rongálták. A népesség növekedésével mind nehezebbé vált a családok élelmezése, különösen azért, mert a csekély szántóterület jelentős részét takarmánytermesztésre kellett fordítaniuk.
Igásállataikra szükségük volt az uradalommal szembeni kötelezettségeik teljesítéséhez és a fuvarozáshoz. Az állatok eltartása viszont tovább csökkentette az emberi fogyasztásra termelhető gabona mennyiségét. A falu gazdasága így olyan helyzetbe került, amelyben a munkavégzés feltételeinek biztosítása maga is veszélyeztette a megélhetést.
A levél külön kitér az erdőkből kijáró vadak okozta károkra. A gesztesiek szarvasokra és vaddisznókra panaszkodtak, amelyek jelentős pusztítást végeztek vetéseikben. A földhiány, a gyenge termőképesség és a vadkárok együtt olyan terhet jelentettek, amelyet a lakosság már nem tudott elviselni.
A kérvényezők arra is figyelmeztettek, hogy mindez az uradalom és a vármegye iránti fizetési kötelezettségeik teljesítését veszélyeztetheti. Levelükből kitűnik, hogy az élelmezési nehézségek mellett az anyagi terhek és a különféle pénzbüntetések is súlyosan érintették őket.
A község a korábban kért Bátáni-árok környéki rétek helyett, illetve azok mellett, a Somló felőli határ közelében fekvő, Hauben néven említett terület átengedését szorgalmazta. Ezen elsősorban takarmányt szerettek volna termeszteni, hogy az állatok ellátásával együtt a családok élelmezésének feltételeit is javíthassák. A júliusi folyamodványra nem született a község számára megnyugtató, végleges megoldás. Erről tanúskodik az 1824. november 5-én kelt újabb kérvény, amelyben a gesztesiek ismételten előadták panaszaikat.
HU-MNL-OL-P-0187-I-A-0001-0014-13
A levél különös értéke, hogy a község akkori lakosságának számát is megadja. A folyamodvány 357 Gesztesen élő uradalmi alattvaló nevében fordult a jószágkormányzóhoz.
Ez a szám önmagában is fontos adat a település népesedéstörténetéhez. Az újratelepítés óta eltelt évtizedekben Gesztes népessége számottevően gyarapodott, miközben a rendelkezésére álló földterület nem növekedett azonos mértékben.
A novemberi levélben a község vezetői emlékeztették az uradalmat a július 16-án benyújtott folyamodványukra és a korábban kilátásba helyezett halasztásra. Most ismét a Hauben nevű terület átengedését kérték.
Indoklásuk világos volt: kenyérre, takarmányra és legelőre volt szükségük. A meglévő földek kevésnek bizonyultak, igásállataikat viszont továbbra is tartaniuk kellett, mert ezek nélkül nem tudták teljesíteni kötelezettségeiket.
A levél végén már a közösség teljes tönkremenetelének lehetőségét vetették fel. A kérvényezők arra hivatkoztak, hogy kénytelenek újra és újra segítségért folyamodni, mert más lehetőségük nem maradt.
Az iratot a község nevében Milhamer János bíró, valamint Moser Mátyás és Kohler Wolfgang látta el nevével.
A két fennmaradt kérvény között közel négy hónap telt el. Ezalatt a Dunántúlon lezajlott az említett száraz nyár. A novemberi levél azonban továbbra is elsősorban a földhiányról és a takarmányellátás nehézségeiről beszél. Nem állíthatjuk tehát, hogy a segélykérés közvetlen kiváltó oka az 1824-es szárazság lett volna. A korabeli időjárási viszonyok ismeretében viszont feltételezhető, hogy azok tovább nehezítették az egyébként is szűkös gazdasági lehetőségekkel rendelkező község helyzetét.
1825. február 18-án a gesztesiek ismét az uradalomhoz fordultak. A harmadik fennmaradt folyamodványban már szinte reménytelennek írták le helyzetüket.
Arról panaszkodtak, hogy nincs elegendő kenyerük, földjük, takarmányuk és legelőjük. Ismét a Hauben átengedését kérték, és arra hivatkoztak, hogy csak az uradalom jóindulatában bízhatnak.
A három kérvény szövegét egymás mellé helyezve jól érzékelhető a község elöljáróinak növekvő elkeseredése. A levelek ugyan a korabeli földesúri igazgatásban megszokott alázatos megszólításokat és fordulatokat használják, mögöttük mégis következetesen képviselt közösségi igény állt. A lakosok olyan földterületet szerettek volna használatba venni, amelynek megművelésével biztosíthatták volna megélhetésüket.
A kedvezőtlen időjárási körülmények 1825-ben sem szűntek meg teljesen. Rácz Lajos kutatása szerint a Dunántúlon ebben az esztendőben ismét nagyon hideg volt a március, az október pedig szintén hideg és csapadékos időjárást hozott. Az ilyen változékony évek különösen nagy kockázatot jelenthettek a kevés földdel és csekély tartalékokkal rendelkező gazdaságok számára. A kérvényekben említett földterületek azonosításához fontos támpontokat nyújt Weisz János 1969-ben összeállított várgesztesi helytörténeti munkája. A szerző a községet körülvevő régi dűlők ismertetésekor külön foglalkozott a Haum-acker és a Votani-acker elnevezésekkel, amelyek a helyi német nyelvhasználatban őrződtek meg.
Weisz egy 1829. évi uradalmi jelentésre is hivatkozik, amely a Bátáni-árok és a Hauben területének ügyével foglalkozott. Eszerint a Bátáni-árok Biborka-puszta határában feküdt, és nem tartozott közvetlenül Geszteshez.
Mindez érthetővé teszi, miért volt szükség az uradalom külön engedélyére a szóban forgó földek használatához. A község lakói a saját szűk határukon kívül próbáltak újabb gazdálkodási lehetőségekhez jutni.
Az 1824–1825-ös folyamodványokban megfogalmazott nehézségek a következő évtizedben is visszatértek. Weisz János adatai szerint 1833-ban Gesztesnek 341 lakosa volt, akik az uradalomtól továbbra is igen csekély földterületet béreltek.
A helyzetet jól szemlélteti egy 1834-ben történt eset. Ebben az esztendőben nagy szárazság sújtotta a vidéket, és a gesztesiek állatai tömegesen hullottak el. A község lakói ezért az uradalomhoz fordultak, hogy engedélyt kapjanak állataik erdei legeltetésére.
Még azt is felajánlották, hogy az állatokat kötélen fogják vezetni, nehogy kárt tegyenek az erdőben. Az uradalmi tisztiszék azonban az erdő védelmére hivatkozva elutasította kérésüket.
Az eset különösen szemléletesen mutatja a földesúri erdőgazdálkodás és a helyi lakosság megélhetési érdekei közötti ellentétet. Az erdő az uradalom számára értékes vagyont és gazdasági erőforrást jelentett, a gesztesiek viszont közvetlenül a szomszédságában, az erdőhasználat szigorú korlátozásai között próbálták fenntartani gazdaságaikat.
Az 1834-es szárazság tehát egy évtizeddel az első folyamodványok után is ugyanazokat a problémákat hozta felszínre: a föld és a takarmány hiányát, az állattartás bizonytalanságát és az uradalomtól való függőséget. A három, 1824 és 1825 között keletkezett folyamodvány ritka bepillantást enged a 19. századi Gesztes mindennapi életébe. A község lakói által megfogalmazott panaszokból olyan gazdasági és társadalmi viszonyok rajzolódnak ki, amelyeket az uradalmi összeírások puszta számai aligha tudnának ilyen érzékletesen bemutatni.
A gesztesiek nehézségeinek hátterében elsősorban a szűk településhatár, a művelhető földek elégtelensége, az erdőhasználat korlátozása és az uradalommal szembeni kötelezettségek álltak. Mindezekhez járultak a vadkárok, valamint az időjárás kiszámíthatatlanságából fakadó kockázatok.
A kis jégkorszak késői időszakának éghajlati ingadozásai és az 1824-es esztendő szélsőséges időjárása fontos történeti hátteret kínálnak a kérvények értelmezéséhez. A pontos helyi összefüggések feltárásához további terméskimutatásokra, uradalmi számadásokra és időjárási feljegyzésekre volna szükség.
A levéltári iratok azonban már önmagukban is sokat elárulnak a falu történetéről. Megőrizték annak a közösségnek a szavait, amely kétszáz évvel ezelőtt a Vértes erdői között kereste megélhetésének lehetőségeit.
A ma természeti szépségéről ismert gesztesi táj az itt élők számára egykor a mindennapi munka, a földért folytatott küzdelem és az állandó bizonytalanság színtere is volt. Az 1824-es kérvények ennek a küzdelemnek különösen értékes dokumentumai.
HARTDÉGEN ÁKOS
FORRÁSOK ÉS FELHASZNÁLT IRODALOM
Levéltári források
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Esterházy család levéltára, P 187, I. A., 1/14. irategyüttes. Gesztes község német nyelvű folyamodványai:
1824. július 16. – Gesztes község kérelme földek és takarmánytermő terület átengedése érdekében. HU-MNL-OL-P-0187-I-A-0001-0014-01
1824. november 5. – A 357 gesztesi lakos nevében előterjesztett ismételt kérvény. HU-MNL-OL-P-0187-I-A-0001-0014-13
1825. február 18. – Gesztes község újabb folyamodványa a Hauben területének használatáért. HU-MNL-OL-P-0187-I-A-0001-0014-03
Helytörténeti és éghajlattörténeti irodalom
Weisz János: Adatok Várgesztes vértesi kisközség plébániájának és templomának történetéből. Várgesztes, 1969. A kézirat 2021-ben szerkesztett kiadása. Különösen az 55–59. és 78–79. oldalak.
Rácz Lajos: A kis jégkorszak éghajlati változásainak hatása az őszi búza terméseredményeire a Kárpát-medencében a reformkor idején. In: Gazdaságtörténeti Évkönyv, 2021.
Rácz Lajos: The Impact of the Little Ice Age on Winter Wheat Yields in the Carpathian Basin in the First Half of the 19th Century. Ekonomska i ekohistorija, 19 (2023), 5–27. A tanulmány elérhetősége.
Az időjárási összefüggések regionális éghajlattörténeti rekonstrukciókon alapulnak, nem közvetlen gesztesi meteorológiai méréseken.